3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.10. kedd, Judit
  2. |
  3. 7 °C
  4. |

Az időseket köszöntötték Lakiteleken

Szépen megterített asztal várta a nyugdíjasokat Lakiteleken a Közösségi tér előterében, szombaton egy órakor, az idősek napja alkalmából.

 

Az önkormányzat és a Gondozási Központ minden évben megemlékezik az idősekről. Már az érkezéskor kedves szavakkal fogadták őket, és mindenkit arra kértek, hogy fáradjanak be a színházterembe, ahol Kiss Anita polgármester köszöntötte őket. Elmondta, hogy az idősek a tapasztalataikat átadják a fiataloknak, és sok mindent lehet tőlük tanulni. Hagyomány az is a településen, hogy ezen a napon köszöntik az elmúlt egy évben 80. életévüket betöltött lakosokat. Ezúttal huszonhatan voltak ilyenek, akiknek a képviselő-testület tagja apró ajándékot adtak át. Akik nem voltak ott, azok a későbbiek folyamán meg fogják kapni. A Szivárvány Óvoda Pillangó csoportjának óvodásai kis műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, majd pedig a negyedik A és B osztályosok mutatták be műsorukat. Hull az elsárgult levél címmel, Gregus Anikó és Dobrozemszky Gábor a budapesti Honvéd Együttes tagjai énekeltek régi slágereket.

Addig, míg a színházteremben zajlott a program, kint Palotai László és barátai sütötték a hurka, kolbászt, amit a műsor befejezése után a Gondozási Központ munkatársai szolgáltak fel az időseknek. Ezt követően pedig különböző sütemények is asztalra kerültek, amit jóízűen fogyasztott el mindenki.