1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Több mint negyven alkalommal köszöntötték már a véradókat

Aki önzetlenül vérét adja embertársainak, az mindent tud a szolidaritásról. Aki vérét adja, az saját magát adja teljesen, hálát és köszönetet nem várva. Aki vért ad, az életet ad, mert ismeri az életörömét és fonákját egyaránt.

 

Ezzel az idézettel kezdte mondanivalóját Rimócziné Forgó Ildikó, a nyárlőrinci vöröskereszt által rendezett véradó esten. Külön köszöntötte Lipótné Komjáti Andreát, a Bács-Kiskun Megyei Vöröskereszt elnökét, és Balogh Ágnes területi véradó szervezőt. Több mint negyven évvel ezelőtt volt az első véradás Nyárlőrincen. Akkor még nem alakult ki az a hagyomány, hogy a véradóknak ízletes vacsorával köszönik meg önzetlenségüket. Ez csak húsz éve vált szokássá a községben. Ezen az esten is egy cél lebegett a szervezők előtt, méltóképpen megköszönni jó szándékukat, segítségüket egy nemes cél érdekében, mely nem más, mint kiszolgáltatott, beteg embereken segíteni.

A véradóest megálmodója, és megvalósítója, Nyúl Jánosné Marika néni védőnő volt, aki egészségügyi állapotával dacolva, ezúttal is ott volt a rendezvényen. Köszöntötte is a jelenlévőket és egy véradásról szóló verset is felolvasott. Ezúttal sem maradt el a műsor, melyben először a helyi Pöszméte citerazenekar lépett fel Léczné Urbán Bernadett vezetésével, majd Rimócziné Forgó Ildikó előadásában lehetett meghallgatni Gyökössy Endre: Boldogságok című versét. A Fülemüle énekkar is színpadra lépett Horváthné Dékány Judit szakmai vezető irányításával. Ezt követően az általános iskola alsós és felsős diákjaiból alakult Up for Dance (Táncra Fel!) tánccsoport, mutatkozott be a színpadon, akinek vezetője Szekeres Ágnes.

Lipótné Komjáti Andrea köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik önzetlenül segítettek embertársaikon, és oklevelet adott át a véradóknak. Az önkormányzat részéről Pénzváltó István polgármester és Zayzon Jenőné jegyző apró ajándékkal és virággal kedveskedett a véradóknak. A legtöbb alkalommal Liszi Jánosné nyújtotta oda a karját, eddig 120 alkalommal. Személyesen nem mindenki tudta átvenni az ajándékát, de nekik eljuttatják a szervezők. Az est hátralévő részében a 100 Tagú Cigányzenekar négy tagja szórakoztatta a jelenlévőket.