3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.08.15. szombat, Mária
  2. |
  3. 28 °C
  4. |

Öt játékos távozott, négy érkezett Tiszakécskére

Nem volt nagy átigazolási mozgás a Duna Aszfalt Tiszakécske LC NB. II-es labdarúgó csapat háza táján. Mindössze négy játékos érkezett, öt pedig távozott.

Nyilas Elek szakmai igazgató péntek délelőttre ígérte azt, hogy tájékoztatja a sajtó munkatársait arról, hogy kik azok a labdarúgók, akik távoztak a klubtól, és kik azok, akik érkeztek. Be is tartotta a szavát és először arról számolt be, hogy kik a távozók. – Már korábban is szót ejtettem arról, hogy szükséges bizonyos vérfrissítés, és stabillá kell tennünk a csapatot. Ennek megfelelően próbáltunk igazolni labdarúgókat. Akik kevesebb lehetőséget kaptak nálunk, azoknak szerettük volna megadni azt a lehetőséget, hogy máshol bizonyíthassanak. Ennek megfelelően nem a mi játékosunk már Kovács Dávid, Fabio Nascimento, és Giuliano Durso. Ők sajnos csak fél évet töltöttek nálunk, és nem tudták beverekedni magukat a csapatba, kevés lehetőséget kaptak. Fabio ugyan játszott, de ő is távozott most a téli szünetben. Azt nem tudom, hogy hol fogják tovább folytatni a pályafutásukat. A másik két játékos, aki már nem a Duna Aszfalt Tiszakécske LC tagja, Puskás Zoltán, és Polyák Kristóf. Ők az NB. III-as Kecskemét csapatához szerződtek. A kecskeméti akadémiával, illetve a felnőtt csapattal is együttműködési megállapodásunk van, éppen ezért megpróbálunk segíteni nekik azzal, hogy ezt a két játékost átadjuk nekik. Reméljük, hogy ez pozitív eredményt fog majd hozni a csapatuk életében. Eddig öt távozóról beszéltem. Nem igazán tervezünk már többet, de lehetséges, hogy az átigazolási időszak alatt kis mozgás lesz még. Nem valószínű, de ezt egyelőre még nem tudjuk.

Az érkezőkkel kapcsolatosan a szakmai igazgató elmondta, hogy két kölcsön játékos, Temesvári Attila és Lukács Dániel érkezett a Budapest Honvédtól. A támadó Lukácsot fél évre, a védő Temesvárit pedig másfél évre kapta kölcsön a fővárosi klubtól a Tiszakécske. Temesvári Attila 2000-es születésű, így ő a fiatal szabálynak még megfelel. Nyilas Elek bizodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem emiatt kell majd a 198 centiméteres játékost a csapatba betenni. A másik két érkező játékos Farkas Norbert, és Máté János. A Pécsről érkező Farkasra a védelemben, a Mosonmagyaróvárról érkező Mátéra pedig a támadósorban számíthat Virágh Ferenc vezetőedző. Mind kettő sportolónak komoly múltja van már a magyar labdarúgásban. Remélhetőleg ezt Tiszakécskén is bizonyítani fogják.

Amint arról korábban beszámoltunk, vasárnap Bükfürdőre utazik a csapat, huszonöt fővel, edzőtáborba. A napi két edzés mellett két edzőmérkőzést is játszik a gárda. Január 14-én az osztrák harmad osztályban szerelő FC Drassburg lesz az ellenfél, január 16-án pedig a Szombathely. A hazaérkezés után január 18-án az NB. II-es Békéscsaba otthonába utaznak. A viharsarki csapattal 11 és 13 órakor is játszanak egy-egy mérkőzést. Hasonló lesz a január 22-i edzőmérkőzés is, amikor a Kelen SC NB. III-as gárdáját 11 órakor, a Kecskeméti TE-et pedig 13 órakor fogadják, hazai környezetben. A bajnokság megkezdése előtt még egy felkészülési találkozó vár a Tisza-parti csapatra, méghozzá a Soroksár NB. II-es csapata ellen, január 25-én, vagy 26-án.

A képen balról jobbra: Farkas Norbert, Temesvári Attila, Máté János és Lukács Dániel