1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Veresége ellenére is helyt állt a Tiszakécske

Változatos, élvezetes, harcos mérkőzést játszott egymással a megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban a Tiszakécske és a Kiskunhalas. A nézők két ellentétes félidőt láthattak.

 

A vendégek az elmúlt bajnokságban még az NB II.-ben játszottak, így tisztes helytállásban, de akadtak olyanok a nézőtéren, akik pontban, sőt pontokban reménykedtek. Ebben nem is volt hiba, mert a lehetőségek meg voltak. A hazaiak jól kezdték a találkozót, egy-két góllal mindig vezettek az első játékrészben. Mind össze két alkalommal tudtak a vendégek egalizálni. A szünetre egy gólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe. A második félidőben azonban változott a helyzet. A kiskunhalasiak pillanatok alatt négy gólra növelték az előnyüket, sőt később öt is lett. Úgy tűnt, hogy nem sikerül szorossá tenni a mérkőzést. A tiszakécskei játékosok azonban nem így gondolták. Nem hagyták magukat és felzárkóztak egy gól különbségre. Felcsillant a remény, hogy ki lehet egyenlíteni, a lehetőség is meg volt rá. Ekkor azonban büntetőt hibáztak és két alkalommal is emberhátrányba kerültek, így nem csökkent, hanem háromra nőtt a különbség a kiskunhalasiak javára. A találkozó befejezése előtt másfél perccel a vendégek kettős emberhátrányba kerültek, de taktikusan meg tudták tartani a labdát, így nem változott az eredmény. Balogh Tészta Tiszakécske VSE–Kiskunhalas UKSC 23:26 (12:11).

Ilyen találkozóra számítottunk, már ősszel is parázsmérkőzést vívtunk egymással Kiskunhalason, akkor egy góllal kaptunk ki, mondta Kecskés András a tiszakécskeiek mestere. A második félidő elején, egy jó első félidő után, sajnos a csapatunk bent maradt az öltözőben. Ott elengedtük a Kiskunhalast öt góllal, amit már nem tudtunk visszahozni, így a végére három lett a gólkülönbség. Mi teljesen amatőr csapat vagyunk, és csak a játék szépségéért kézilabdázunk. A Kiskunhalas az elmúlt évben még az NB II-ben játszott és úgy gondolom, hogy a srácok mindent megtettek azért, hogy nyerjünk, sajnálom, hogy nem sikerült, de ilyen a kézilabda.

Ez volt az első mérkőzésünk a tavaszi szezonban, nyilatkozta Demeter Ádám a kiskunhalasiak edzője. Egy hónapon keresztül alapoztunk, egy kicsit túltoltuk a labdás erősítést, a taktikára nem sok időt fordítottunk, ami meg is látszott a játékunkon, mert az elején nem igazán az ellenszert, a Tiszakécske ellen. Ebben az időszakban nagyon sokat hibáztunk. A második félidőre kicsit átvariáltuk a csapatot, lehiggadtunk, így meg tudtuk nyerni a találkozót.