1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Hiába vezetett, nem sikerült nyernie a Tiszakécskének

A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó bajnokság 24. fordulóját bonyolították le, ma vasárnap. A Duna Aszfalt Tiszakécske LC csapata Budapestre utazott, hogy megküzdjön a Vasassal.

Az köztudott, hogy a fővárosi gárda célja, hogy visszakerüljön a legmagasabb osztályba, az NB I.-be. Ennek érdekében leigazolták Feczesin Róbertet. Úgy tűnik, hogy a korábbi újpesti csatár beépítése bevált, mert ezúttal három gólt is lőtt. De ne siessünk ennyire előre. Minden bizonnyal a tiszakécskei szurkolók körében meglepetést okozott az, hogy Temesvári Attila játékra jelentkezett, így Virágh Ferenc vezetőedző a kezdőcsapatba nevezte. Igaz megkülönböztetett jelzést, „állarcot” is használt, nem a farsangra való tekintettel, hanem az egészsége érdekében, hiszen két héttel korábban orrcsonttörést szenvedett. A találkozó nem úgy indult, ahogyan a budapesti szurkolók szerették volna, hiszen már a 15. percben Tölgyesi jó találata utat talált a Vasas kapujába 0–1. A hazai csapat természetesen mindet megpróbált annak érdekében, hogy kiegyenlítse az eredményt. Erre volt is lehetősége, nem kevés, az első játékrészben, de a tiszakécskei védelem jól működött. Főleg Varga Ádám kapus mutatott be bravúrokat. A szünetre 1–0-ás vendégvezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok. Az öltözőben minden bizonnyal megdicsérte játékosait Virágh Ferenc vezetőedző, és azt kérte, hogy továbbra is határozottan és jól védekezzenek. Sajnos a második félidő nem úgy kezdődött, ahogyan szerettük volna. Már a 48. percben, a tizenhatoson belül, a játékvezető megítélése szerint, szabálytalankodott az egyik tiszakécskei védő, ami miatt a játékvezető tizenegyest ítélt. Ez a megítélés vitatható volt, de ez nem volt elég Csáki Róbert és Horváth Adrián is sárga lapot kapott. Horváth a szabálytalan szerelésért, Csáki pedig reklamálásért. A megítélt büntetőnek Feczesin szaladt neki és a balra mozduló Varga mellet a kapu jobb oldalába lőtte 1–1. A lehető legrosszabbkor jött az egyenlítés. Ez ugyanis még erőteljesebb támadásokra késztette a hazaiakat, aminek meg is lett az eredménye. Még tíz perc sem telt el a tizenegyes után, ismét egy Feczesin találatnak örülhettek a Vasas szurkolók. Ezúttal egy szép támadás után helyezett ismét a kapu jobb oldalába 2–1. Mindössze hét perc telt el a második hazai gól után, amikor ismét csak Feczesin szerezte a Vasas harmadik találatát 3–1, mesterhármas. A hátralévő időben hiába próbált meg mindent a tiszakécskei alakulat nem sikerült bevennie a Vasas kapuját, pedig voltak ígéretes helyzeteik.

Az tény, hogy mind a két csapat másért küzd. A Vasas a feljutásért, a Tiszakécske a bennmaradásért. A jelenlegi helyzetben nehéz azt megítélni, hogy erre kinek van nagyobb lehetősége. Csak bízni lehet abban, hogy a Tiszakécske meg tudja oldani a feladatát, és a következő bajnokságban is a másodosztályban fog szerepelni. Legközelebb, hazai pályán a Nyíregyháza ellen bizonyíthatnak a fiúk. A feladat nem kicsi, le kell győzni a jelenleg kilencedik helyen álló ellenfelet. A bíztatás el kell a játékosoknak. Éppen ezért minél többen szurkoljunk a csapatnak!

Vasas FC–Duna Aszfalt Tiszakécske LC 3–1 (0–1)

Budapest, Ilovszky Rudolf Stadion, 2400 néző. Vezette: Kovács Gergely (Kulman Tamás, Kis Zoltán)

VASAS: Jova – Szivacski (Terbe, a szünetben), Csató M., Tóth Bence, Lakatos Cs. – Kovács M. (Hinora, 57.), Hidi M. S., Szatmári L. – Birtalan (Szilágyi Z., 85.), Feczesin, Balajti. Vezetőedző: Bene Ferenc

TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Oláh M., Temesvári, Csáki, Farkas N. – Horváth A. (Szuhodovszki, 61.) – Lukács D. – Tölgyesi, Tóth Barnabás, Simon M. (Gréczi G., 68.) – Zádori (Máté J., 71.) Vezetőedző: Virágh Ferenc

Gólszerző: Tölgyesi (0–1) a 15., Feczesin (11-esből, 1–1) a 48., Feczesin (2–1) az 58., Feczesin (3–1) a 65. percben

Bene Ferenc: – Mondhatnám, hogy nem lett több hajam ettől a meccstől. Az első félidőben gyengén játszottunk, sokkal több futóteljesítményt kell belevinni a játékba, a vendégek nem érdemtelenül rúgtak gólt. A második félidőben egészen más csapat ment ki a pályára, helyenként közönségszórakoztató játékot játszottunk.

Virágh Ferenc: – Jól kezdtünk, az első félidőben, mindent megvalósítottunk, amit elterveztünk. A mérkőzés fordulópontja a tizenegyes volt. Akadtak helyzeteink, amelyeket nem rúgtunk be, a Vasasban viszont olyan extra teljesítmények és olyan játékosok vannak, akik bármikor eldönthetnek egy ilyen mérkőzést. Most is ez történt.