1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Tíz emberrel is nyerni tudott a Tiszakécske

A hétvégén megkezdődött a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi szezonja. A Duna Aszfalt Tiszakécske II csapata a Bácsalmást fogadta és nyerni tudott.

 

Nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogyan a szurkolók szerették volna, mert már a 15. percben Steklács János megkapta a második sárga lapját, majd utána a pirosat is. Ez azonban nem zavarta meg a hazaiakat, sőt sokkal jobban játszottak. Az első félidőben nem született gól. A második játékrészben a vendégeknek sikerült egy jó lövéssel kilőni a jobb alsó sarkot, amivel megszerezték a vezetést 0–1. A tiszakécskeiek azonban nem adták fel. Sokkal jobban mozogtak a pályán, nem tűntek fáradtnak sem. A 82. percben a csereként beállt Illés Bálint kiegyenlített 1–1. Már a hosszabbításban járt az óra mutatója, amikor Szabó Dávid jobbról beadta a labdát, Domonics Nándor pedig sarokkal a hálóba lőtte 2–1. Szépségdíjas találat volt.

Duna Aszfalt Tiszakécske LC II–Bácsalmási PVSE 2–1 (0–0)

Tiszakécske, 80 néző. Vezette: Sebestyén (Baranyai, Iványi)

Tiszakécske: Antal (Cseh) – Domonics, Dóka D. (Holecz), Steklács, Káli (Dóka Á.), István L. (Pácsa), Kocsis G., Szabó D., Tóth K., Hoffmann, Szabó Á. (Illás B.). Edző: Bagi Gábor

Bácsalmás: Piegel – Hajrulovic, Knap, Kaszás (Figura), Kemény, Ikotic (Benkő), Poturica (Velez), Szádecky (Vuckovic), Rudics (Sőreg), Rajcsányi. Edző: Vojnic Zelic Sasa

Gólszerző: Illés 82., Domonics 91., ill. Ikotic 64. Kiállítva: Steklács 15. Sárga lap: Dóka D., Illés Holecz, ill. Kaszás, Ikotic, Szádeczky, Rajcsányi.

Bagi Gábor: Idény eleji mérkőzés volt, mind a két csapat nagy elánnal vetette bele magát a játékba, talán még kicsit túlzottan is. Ennek köszönhető a kiállítás is, ami szerintem jogos volt. Érdekes, hogy ez inkább a Bácsalmást zavarta meg. Emberhátrányban átvettük a játék irányítását. A második félidőben a fiúk akaratereje bebizonyította, hogy meg lehet nyerni a mérkőzést, veszette szituációból, ember hátrányból.

Vojnic Zelic Sasa: Nehéz mérkőzést játszottunk. Nyerni jöttünk Tiszakécskére, de nem úgy sikerült a játék, ahogyan szerettük volna. A kiállításig partiban voltunk, azt gondoltuk, hogy tíz ember ellen könnyebb lesz játszani, de nem így történt. Az előnyünk birtokában azt gondoltam, hogy sikerül megtartani, de az ellenfelünknek sikerült fordítani. Győzelmet nem érdemeltünk, de legalább az egy pontot igen.