3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.08.14. péntek, Marcell
  2. |
  3. 23 °C
  4. |

Vereségével kiesőhelyre került a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB II.-es bajnokság 27. fordulójában a Duna Aszfalt Tiszakécske LC labdarúgó csapata a Vácot fogadta, és nagyarányú vereséget szenvedett.

 

A vendégek az utolsó helyen állnak a tabellán, és mindössze kilenc pontot gyűjtöttek a találkozó előtt úgy, hogy az idén még gólt sem lőttek. Éppen ezért a hazai gárdának csak egyetlen elfogadható eredmény lehetett, a győzelem. Minden más esetben már a kieső helyre csúsznak vissza, mert a többi hasonló helyzetben lévő ellenfelek mind győzni tudtak. Ennek megfelelően a mérkőzés hazai rohamokkal kezdődött. A félidő első részében négy-öt száz százalékos helyzetet hagytak ki a tiszakécskei játékosok, és mint később kiderült, ez megbosszulta magát. A Vác ugyanis, les gyanús helyzetből, Bartos révén, megszerezte a vezetést, 0:1. Ezt azonban sikerült még kiegyenlítenie Oláh Máténak 1:1. A félidő hosszabbításában ismét a váciak szereztek előnyt, ekkor Szenes volt eredményes 1:2. A lelátóról úgy tűnt, hogy ez is les gyanús volt, de a szünetben visszanézték a felvételt, amiből kiderült, hogy nem volt az. A második játékrész elején mindent egy lapra tett fel a Tiszakécske, és próbálkoztak helyzetek kidolgozásával. Sajnálatos módon egy bal oldali beadás után Gréczi rosszul ért a labdához és az a saját kapujában kötött ki 1:3. Ez nem csak a játékost, de az egész csapatot megtörte. Két gól volt már a különbség, és fogyott az idő. A szerencse ezúttal sem állt a hazai csapat mellé, mert Bartos lövése az egyik hazai védő lábán megpattanva került a hálóba 1:4. Ekkor már teljesen összetört a társaság, akiket a szurkolók is kikezdtek. Az ötödik váci gól, amit szintén Bartos jegyzett, már kegyelemdöfésnek bizonyult 1:5. A találkozó befejezése után, a hazai szurkolók megtapsolták a váci csapatot.

Ezzel a vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a Tiszakécske. A hátralévő tizenegy mérkőzésen bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy az elkövetkezendő bajnokságban is ebben az osztályban játszhasson.

Duna Aszfalt Tiszakécske LC–Vác FC 1:5 (1:2)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 500 néző.

Vezette: Szőts Gergely (Kovács Gábor (1980), Baghy Csaba)

TISZAKÉCSKE: Varga Á. – Oláh, Temesvári, Preklet, Farkas – Tóth B., Lukács 5 (Szuhodovszki 68.) – Tölgyesi 4, Simon 4 (Kirchner 53.), Gréczi (Máté53.) – Zádori. Vezetőedző: Virágh Ferenc

VÁC: Halasi – Szűcs, Dulló, Kasza, Márkus (Magos 37.) – Bonivárt (Zámbó 43.) – Bartos, Géringer (Tóth D. 84.), Hajnal, Koval – Szenes. Megbízott edző: Burzi Attila

Gólszerző: Bartos (0:1) 24., Oláh (1:1) 32., Szenes (1:2) 47. p. Gréczi öngól (1:3) 51. Bartos (1:4) 70. Bartos (1:5) 89.

Virágh Ferenc: Szeretnék elnézést kérni a szurkolóktól. Nem akarok magyarázkodni, vállalom a felelősséget azért, ami történt. Tanácstalan vagyok, nem tudom, hogy fordulhatott elő. Elfogadhatatlan ez a teljesítmény

Burzi Attila: Több fordulópontja is volt a mérkőzésnek. Nekünk jobban jött ki a lépés, mint az ellenfelünknek. Amennyit dolgoztunk, annak valamikor ki kellett jönni. Most ki jött, de nem gondoltam, hogy ennyi gólt tudunk rúgni.

A megyei első osztályú csapat viszont remekelt, mert két vállra fektette a Kiskunfélegyházi HTK gárdáját. Az első félidőben három perc alatt három gólt szereztek a tiszakécskeiek. Igaz, a szünetig a vendégeknek is sikerült két gólt szerezniük, de a második játékrészben, újabb két találattal, egy ellenében magabiztosan nyerték meg a mérkőzést. Duna Aszfalt Tiszakécske LC II–Kiskunfélegyházi HTK 5:3 (3:2)