1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Fertőtlenítik a tiszakécskei közterületeket

Szombaton este elkezdték a közterületeket fertőtleníteni Tiszakécskén, Tiszabögön és Kerekdombon is. A fertőtlenítést ma vasárnap este is folytatják.

 

A koronavírus miatt a munkálatokat szombaton este hat órakor kezdték el Tiszabögről indulva Tiszakécske irányába haladva a forgalmasabb közterületek fertőtlenítésével, tudtuk meg Tóth János polgármestertől. A fertőtlenítést szakemberek végzik, akik a szúnyogirtásban is tevékenykedni szoktak. A város vezetése jelölte ki a településen azokat a helyszíneket, ahol a fertőtlenítést el lehet végezni. Így gyakorlatilag az összes buszmegálló, vasúti megállók (Tiszakécskén ebből négy is van), áruházak, közterületek, pénzintézetek, gyógyszertárak előtti területek fertőtlenítésre kerültek, illetve kerülnek. A város vezetése arra kérte a lakosokat, hogy a munkálatok ideje alatt ne akadályozzák a szakembereket a fertőtlenítés elvégzésében, hiszen mindenki közös érdeke, hogy a koronavírus járvány terjedése ellen hatékonyan tudják felvenni a harcot. Hogy mikor és hányszor lesz majd a következő fertőtlenítés, azt Tóth János egyelőre nem tudta megmondani. Azt válaszolta, hogy amennyiben szükség lesz rá, akkor folytatni fogják a munkálatokat. Mindenkinek köszönöm szépen a türelmét, megértését – hangsúlyozta a városvezető. – Vigyázzunk egymásra!

A fertőtlenítés egy Virocid nevű, vírus- és baktériumölő szerrel történik, amit a Városgondnokság területén kevertek be abba a mintegy egy köbméteres tartályba, amit egy utánfutón helyeztek el. A fertőtlenítés gyakorlati munkáját ketten végezték, az egyikük a szórófejet fogtak és irányította azokra a felületekre, ahova szükséges volt, míg a másik személy a gumivezetéket adagolta, illetve húzta vissza. A különböző területeken felváltva dolgoztak. A szakembereken látszott, hogy nem először csináltak már ilyen, vagy hasonló munkát, gyorsan, pontosan és szakszerűen dolgoztak. A munkájukat polgárőrök segítették, akik felvezették őket és megmutatták, hogy milyen területeken kell a fertőtlenítést végrehajtani. A záró autót is a polgárőrök biztosították.

A Virocid különösen koncentrált fertőtlenítőszer, mely ható- és segédanyagai (kvaterner-ammóniumsók, izopropanol, glutáraldehid, fenyőolaj) szinergikus kombinációjának köszönheti rendkívüli hatékonyságát. Számtalanszor bizonyított az elmúlt években a betegségek elleni küzdelemben és a megelőzésben (IB, IBD, madárinfluenza, Enterococcus, Salmonella, Aspergillus). A Virocid az élelmiszer eredetű zoonózisok esetén is kiválóan használható (Campylobacter, E. Coli, Salmonella). Rendkívül alacsony koncentrációban (0,25-0,5%) hatékony baktériumok, vírusok, gombák és spórák ellen is.