3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.07.10. péntek, Amália
  2. |
  3. 25 °C
  4. |

Hatvanöt év után elbúcsúzik a labdarúgói munkától

Aktív sport pályafutását fejezte be Őrző István ebben az évben. Az egykori labdarúgó, edző és játékvezető hatvanöt év után befejezi a labdarúgásban folytatott tevékenységét.

 

Kevés olyan labdarúgással foglalkozó szakember van, aki annyira ismeri megyénk elmúlt fél évszázadában történt eseményeket, mint Örző István. A jelenleg Tiszaugon élő sportoló, majd később játékvezető, Bugacon kezdte labdarúgó pályafutását, még hozzá 1955-ben. B. Tóth Bélára és a Virág testvérekre emlékszik szívesen vissza. – Hetedik osztályos voltam, akkor még nem volt ifjúsági csapat, így már a felnőttek közé is beválasztottak. Más volt akkor a fiatalok hozzáállása az idősekhez. Nagy csókolom köszönéssel mentem be az öltözőbe, mert a többiek mind jóval idősebbek voltak nálam, meséli a régi történetet. Később Tatabányára kerültem vájár tanulónak 1956-ban, de közbejött a forradalom, így haza kellett jönnöm az intézetből. Tavasszal újra visszamentünk az iskolába és a Tatai AC-ban kaptam játéklehetőséget, ami a Tatabányai Bányásznak volt a fiókcsapata. 1959-ben a Várpalotai Bányásszal játszottunk egy edzőmérkőzést, és akkor néhányunkat kiválasztottak és átkerültem Várpalotára. Akkor már, mint vizsgázott vájár a felnőtt csapatban, az NB. II-ben rúgtam a labdát, Terbe Benjamin volt az edzőm. Ezt azért említem meg, mert amikor az edzőit végeztem a Testnevelési Főiskolán, akkor találkoztam vele, mert ő is akkor végezte ott a tanulmányait. 1961-ben besoroztak katonának. Mivel családfenntartó voltam, kérdezték tőlem, hogy űzök-e valamilyen sportot, és hova szeretnék bevonulni? Azt válaszoltam, hogy Várpalotán azt mondták, hogy a Pápai Vasashoz fogok kerülni és onnan majd leszerelnek. Végül is nem a Dunántúlra vittek, hanem Izsákra, vagyis Uzovicstelepre. Ott találkoztam egy Székely nevű fiúval, aki a Vasas Izzóban játszott, és akit már ismertem, mert több alkalommal játszottunk egymás ellen. Mindjárt az elején megkérdezték tőlünk, hogy sportolunk-e valamit? Nyolcan-tízen felemelték a kezüket, én is majd nem, de Székely megfogta a kezem, és azt mondta, hogy várjak. Másnap hívattak a parancsnoki épületbe, ahol a politikai tiszt megkérdezte, hogy miért nem jelentkeztünk, hogy sportolók vagyunk? Székely azt válaszolta, hogy olyan sokan jelentkeztek, hogy mi már nem mertünk. Kiderült, hogy Farkas János őrnagy parancsnok, az Izsáki MEDOSZ-nak volt az elnökhelyettese, így odakerültünk és januártól már ott edzettünk. Később Székelyt valamilyen oknál fogva leszerelték. Öt évet fociztam az izsáki megyei I. osztályú csapatban. 1964-ben mikor le akartam szerelni, mert vissza akartam menni Várpalotára, mondták, hogy szükség lenne tovább szolgáló katonákra. Gondolkoztam rajta, édesanyámmal is megbeszéltem, mert azt is mondták, hogy kapok állást az Izsáki Állami Gazdaságban. Végül is a katonaságnál maradtam, mivel édesapám Örző János is katona volt, így aláírtam a tovább szolgálatot, de azt kértem, hogy biztosítsák, hogy edzésre tudjak járni. 1968-ban a hadseregnél bevezették azt, hogy létre kell hozni Honvéd csapatokat. Akkor már Tar alezredes volt a parancsnokom, akinek a testvére valamelyik NB. I-es csapatban játszott. Így hoztuk létre a Klapka SE-t Uzovicson. Akkor még nem volt külön edzője a csapatnak, de a labdarúgó szövetségtől olyan utasítás jött, hogy valakinek el kell végezni az edzői képesítést. Beiratkoztam, és a Testnevelési Főiskolán levelező tagozaton, elvégeztem. Olyanok voltak a társaim, mint Göröcs Titi, Bicskei Berci, Formagini, Tóth Marci, Ádám Pista, aki Jánoshalmán volt, majd Kecskemétre került, velük végeztem az edzőit. Még az elején az egyik előadó azt mondta, hogy aki nem vesz részt az előadásokon, az nem kap semmilyen diplomát. Ebben az volt az érdekes, hogy Göröcsöt és Bicskeit elvitték a válogatott tatai edzőtáborába, így csak mosolyogtunk az egészen. Miután megkaptam az edzői papíromat, a Klapka SE-ben mint játékos-edző tevékenykedtem. Hat játékos jött át Izsákról a Klapkába, köztük Filus Feri, Mezei Gabi, Mózes Laci, Ungor Pali, meg is nyertük a járási bajnokságot és felkerültünk a megyéhez. 1972-ben Szabadszálláson játszottunk edzőmérkőzést, de én csak a második félidőre értem oda. 2–0-ra vezetett az ellenfél, amikor beálltam, és rúgtam három gólt, amivel megnyertük a mérkőzést. Azután hívtak Szabadszállásra a Honvéd Radnóti SE-hez, de hívtak Kecskemétre a Honvéd Mezőfi SE-hez is. Végül is a Radnótinál kötöttem ki, ahol ott volt Karakas Feri, Szombati Laci, Pandur Laci, a mostani szabadszállási szakmai igazgató. Sajnos 1975-ben bevérzett a gyomrom és csapatszolgálatra alkalmatlannak minősítettek, ötven százalékos rokkantságot kaptam, de úgy, hogy nem szolgálati eredetű. Azután beadtam a papírom Kecskemétre, át is helyeztek, az alapozást a következő évben már a Mezőfi SE-ben kezdtem. Csak egy mérkőzést kellett volna 1976-ban megnyernünk, és akkor maradtunk volna az NB. III-ban, de nem sikerült. Ekkor eldöntöttem, hogy nem játszom tovább, befejezem az aktív labdarúgó pályafutásomat. Azt azért még el kell mondanom, hogy olyan csapatban nem játszottam, aki nálamnál több gólt rúgott volna. Tizenhat, húsz méterről lőttem kapura. Ezért is nem értem azt, hogy a mai játékosok miért nem mernek távolról kapura lőni. A szabadrúgásokat jobb lábbal végeztem el, de egyébként ballábas voltam, és a bal szélen is játszottam. Mind a két lábammal jól tudtam rúgni, már gyerekkoromban is.

Örző István elmondása szerint, olyan 750 bajnoki mérkőzésén játszott, körülbelül négyszáz gól rúgott. A legtöbb gólt egy mérkőzésen, a járási bajnokságban, pontosan tizenhármat a Tabdinak rúgott, amikor a Klapka SE játékosa volt. Akkor 16–0-ra győztek. Egy bajnokságban a legtöbb találata 37 volt. Mákli János, aki csapattársa volt, akkor huszonnyolc találattal a második legtöbb gólt rúgta a csapatban. Még most is emlékszik azokra a tiszakécskei labdarúgókra: Balla Ferire, Matkovics Ferire, Szabó Fricire, akik nála rúgták a labdát a Klapka SE-ben. Tovább sorolja, hogy Kara Rudi, Für Sanyi, Karakas Feri, mind nagyon jó játékosok voltak.

Az edzői pályafutásom úgy kezdődött, hogy Kecskeméten találkoztam Nyári Ferenccel, aki akkor már játékvezetőként dolgozott, tér át a játékvezetői tevékenységére Örző István. Hívott, hogy menjek közéjük. Elgondolkodtam rajta, hogy hiába van meg az edzőim, mert sokkal tapasztaltabb edzők vannak nálam, a csapatoknál, így elfogadtam a meghívást, ez 1975-ben volt. Harminc évvel később, 2005-ben hagytam abba. Közben egy évig voltam technikai igazgató és edző Tiszakécskén. Lakiteleken pedig tíz évet töltöttem a csapat mellett sportvezetőként. A játékvezető edzőtáborokban főleg a gyakorlati dolgokat szerettem, mert ott mindig én voltam az első. 1985-ben a kecskeméti reptérről a kiegészítő parancsnoksághoz kerültem. Körülbelül három, négy év múlva jelöltek az országos keretbe, de akkor nem kerültem be, majd csak újabb négy év elteltével. Akkor tizenöt mérkőzésemet ellenőrizték, és nagyon jó értékeléseket kaptam. Nyolc mérkőzésen keresztül partjelzője voltam Nyári Ferinek az NB. II-ben. Vele sokáig jártam együtt más meccsekre is. Persze mérkőzéseket is vezettem. Ami nagyon emlékezetes volt játékvezetésem alatt, egy Akasztó-Soltvadkert megyei I. osztályú rangadó. Botrány nem volt, de állt a mérkőzés vagy öt percig. Nem hosszabbítottam be az öt percet, csak kettőt, vagy hármat, amit sok néző rossz szemel nézett, végül kikapott a Soltvadkert. Az egyik legnagyobb sztorim talán az volt, hogy a Ferencváros Békéscsabára ment bajnoki mérkőzést játszani szombaton. Előtte azonban szerdán a Kecskeméti SC-vel játszott barátságos mérkőzést, amit én vezettem 7500 néző előtt. A ferencvárosi Ebedli kapott nagyon jó labdát a kecskeméti kapu közelében, de kézzel hozzáért és csak utána rúgta be a hálóba a labdát. A gólt természetesen nem adtam meg, de a Fradi szurkolók szidtak rendesen, ugyanis a fővárosi csapat szurkolóinak a fele kecskeméti volt. Ebedli csak annyit mondott, hogy de jó szeme van. A partjelzőim is Fradi szurkolók voltak. Kérdeztem is azt, aki nem emelte fel a zászlaját, hogy miért nem lengetett, de csak azt válaszolta, hogy tehettem volna. A Fradi utána ment Békéscsabára és mivel Mátrai Sándor, orosházi származású volt, ezért megvendégelte a csapatot. Miden bizonnyal többet ihattak, mert sok gólt kaptak Békéscsabán. Emlékezetesnek tartom még azt a mérkőzést is, amikor a KTE játszott egy svéd ligaválogatottal, amit én vezettem. Persze volt botrányos mérkőzésem is néhány. Egy NB. II-es Szekszárd-Savaria Szombathely találkozón Nyári fújta a sípot, Karácsony Bandi és én voltunk a partjelzők. Megbeszéltük előtte, hogy ha valamilyen probléma van, aki csinálja, az fizeti hazafelé a halászlevet. Ebből nem lett semmi, mert Hauser leköpte Nyárit, aki lefújta a mérkőzést. Egy év eltiltást kapott ezért a játékos, akit előtte már több alkalommal is kiállítottak. Csak két óra múlva tudtunk eljönni, de útközben sehol nem álltunk meg, így nem ettünk halászlevet.

Örző István hatvanöt év sportolói tevékenysége után befejezi az aktív labdarúgói munkáját. Szeretett sportágát ezután már csak a lelátóról, vagy tévében nézi. Mivel Tiszaugon a polgárőr egyesület elnöke, a továbbiakban arra a feladatra koncentrál, a település közbiztonsága érdekében. Huszonhét éve polgárőr, elnök pedig tizenöt éve. Két alkalommal kapta meg a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát, 2019-ben pedig Tiszaug díszpolgárává választották.