1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

A járvány idejére sem zárták be az óvodát

Nincs nagy hangzavar a szentkirályi óvodában. Mindössze öt gyermek játszik az udvaron, míg a bölcsődében egy. Az óvoda a járvány ideje alatt nem zárt be, folyamatos ügyeletet tartanak.

 

–Az önkormányzat, az óvoda fenntartója részéről nem született olyan határozat, hogy az intézményünket bezárnánk. Március 16-tól is folyamatosan nyitva vagyunk, ugyan akkor a gyermek létszám, a szülők igénye alapján jelentősen lecsökkent, mondja Hádingerné Harnos Ildikó intézményvezető. Változó, hogy mennyi gyerek van, általában öt-hat a napi létszám. Ettől függetlenül kolléganőim távmunkában is dolgoznak. Több gyermek szüleivel is folyamatosan tartják a kapcsolatot. Egy zárt közösségi portálon keresztül, különböző tevékenységeket ajánlunk a szülőknek és étkezéssel kapcsolatos igények felmérése is megtörtént. Nagyon jól sikerült az április 22-i Föld-napi tevékenységünk. Az intézményünkben kilenc órakor gyújtottak a gyerekek mécsest, majd megnéztek egy ajánlott videót. Érkeztek visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy több szülő is bekapcsolódott, a csemetéjével együtt ebbe a tevékenységbe, és jöttek a képek, hogy ők is meggyújtották a gyertyát, megnézték a videót. Mind a három csoportunkban működik az, hogy ajánlásokat teszünk a szülőknek, ők pedig lefényképezik azt a produktumot, amit közösen elkészítettek, vagy videót tesznek fel, amin elmondják a gyerekek a verset. Természetesen ez csak ajánlás, nem kötelező jellegű. Mindig azt a heti témát választjuk ki, amit itt is végeztünk volna az intézményben.

Az anyák napjára egyébként is megváltoztatták volna szokás ünnepüket, erre most a járvány miatt is, más fajta, lehetőséggel készülnek. Kicsit bensőségesebb, csak az anyának, személyre szóló ünneplést szeretnének megvalósítani. Annyival nehezebb a helyzetük, hogy nem tudják, hogy az apukák mennyire bevonhatóak abba, hogy partnerek legyenek. Ők ugyanis szinte egész nap dolgoznak, mert Szentkirályon sokan az állandó munkájuk mellett még különböző mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkoznak. Olyan ajánlást tettek, amit el tudnak végezni közösen a gyerekkel, ez ugyanis most egy speciális helyzet. Azt nem szerették volna, hogy az anyukáknak adjanak feladatot, hogy a gyerekkel együtt saját maga részére készítsen ajándékot. Elég kreatívak voltak az óvónők, minden csoport megtalálta az adott életkorú gyerekeknek való egyszerű, könnyen kivitelezhető tevékenységet, amit meg tudnak oldani, ugyanakkor a szülőkre sem ró nagy terhet.

–A Magyar Falu Program keretén belül az önkormányzat nyert ötmillió forintot az óvoda fejlesztésére. Ennek keretében egy új várat telepítünk az intézményünk udvarán. Ez az első lépése az elnyert pályázatnak. Lesz még fedett kerékpártároló, és ivókút is. Amikor visszatérnek majd a gyerekek, ezzel fogjuk őket várni. Jelenleg hatvanhat fős a gyermek létszámunk, három csoportban tudjuk elhelyezni őket. 2017-ben viszonylag magas születési szám volt, ezért magas lesz az új beiratkozottak száma is. Kicsit szűkében leszünk a helynek, de meg fogjuk oldani. Bölcsődénk is van, ahol hét gyermeket tudunk elhelyezni. A jelenlegi helyzetben ott is csak napi egy-két gyermekkel foglalkoznak a gondozók, tette hozzá Hádingerné Harnos Ildikó.