1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Hatvanban is győzni tudott a Tiszakécske

Lejátszotta második bajnoki mérkőzését az NB III. Keleti csoportjában szereplő Tiszakécske LC csapata. A fiúk ezúttal sem okoztak csalódást, mert három ponttal tértek haza.

A Hatvan elleni mérkőzés előtt azt nyilatkozta Nagy Sándor a Tisza-partiak vezetőedzője, hogy a mérkőzés nem lesz sétagalopp, mert biztos, hogy a vendéglátóik felszívják magukat, mert szeretnének bizonyítani a szurkolóik előtt. Egy újabb vereség nekik nem jönne jól, ezért keményen fognak majd védekezni és harcolni. A tréner biztosra vette azt, hogy lesznek majd lehetőségeik. Akadt is, amiből Csáki egy jó beadás után fejjel juttatta a kapuba a labdát, már a 19. percben 0–1. A hatvanaiknak is volt lehetőségük, amiből a 36. percben Czibolya tudott szépíteni 1–1. Az első félidő befejezése előtt, Halasi, a hazaiak kapusa szabálytalankodott Farkas Norberttel szemben a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Simon Márk értékesítette 0–2. A második félidő változatos játékot hozott, amiben a hazaiak és a vendégek is több lehetőséget kihagytak. Már letelt a rendes játékidő, amikor Máté János lövése utat talált a hatvani kapuba 1–3, így magabiztosnak mondható a tiszakécskei győzelem.

–Egy kulturáltan, jól futballozó hatvani csapatot ismertünk meg, mondta Nagy Sándor a tiszakécskeiek vezetőedzője. Úgy gondolom, hogy sok csapat meg fog majd izzadni Hatvanban. Összességében megérdemelten nyertük meg a találkozót, bár voltak olyan időszakok, amikor magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ugyanis sok helyzetet kihagytunk. Szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy idegenbe is elkísértek minket és végig biztatták a csapatot.

Gulyás Gábor a hatvaniak mestere csalódását fejezte, főleg az első félidei játékuk miatt, mert gyámoltalanul, kishitűen kezdték a mérkőzést. – Úgy éreztem, hogy abban az időszakban túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. Később visszatértünk a meccsbe, de a második kapott gól nagyon rosszkor jött. Ha a második félidőben nem lettünk volna hátrányban, akkor akár bravúrt is végre tudtunk volna hajtani. Az osztály egyik meghatározó csapata ellen játszottunk.

FC Hatvan–Tiszakécskei LC 1–3 (1–2)

Hatvan, 400 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Pogonyi Ferenc, László István Sándor)

HATVAN: Halasi – Virág (Simon Mátyás, 83.), Lukács (Szabó R., 78.), Bárkányi, Czibolya, Kitl, Karácsony, Purzsa, Katona, Bartók (Fellner, 78.), Labát. Vezetőedző: Gulyás Gábor.

TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Oláh, Csáki, Fülöp, Farkas, Nyilas (Zvara, 60.), Horváth Attila, Ternován, Zádori (Máté J., 46.), Pongrácz (Galacs, 83.), Simon Márk. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Gólszerzők: Czibolya (36.), ill. Csáki (19.), Simon M. (43. – 11-esből), Máté J. (93.)

Szerdán hazai pályán fogadja a Tiszakécske a Füzesgyarmatot. A találkozó 19 órakor kezdődik a Városi Sportcentrumban.