Minden horgász nagy vágya, hogy nagy halat fogjon. Van, akinek sikerül, van, akinek nem. A tiszaalpári Zsigó Ferenc nem panaszkodhat, mert már számtalan nem nagy, hanem hatalmas halat, még pedig harcsát vett ki a vízből.

Zsigó Ferenc élete összefonódott a vízzel, a halakkal, a horgászattal. Közel negyven évvel ezelőtt halátvevőként dolgozott a helyi Virágzó Halászati Szövetkezetben. Mikor megszűnt a téesz, magán halkereskedő lett, aminek már harminchárom éve. Járták a településeket a testvérével és árulták a halat. Jelenleg három boltjuk van Kiskunhalason, Kiskunmajsán és Lajosmizsén. – Most már nem olyan a halkereskedés, mint régen volt, mert mindenki elvárja, hogy pucoljuk is meg. Talán, ha nem szégyellnék még azt is mondanák, hogy főzzem is meg, mondja Ferenc. – Nagyon elfajult a világ. A halak nagy részét az Alföldről szerzem be, főleg pontyot, bár az utóbbi időben rászoktak az afrikai harcsára, nyáron pedig az apró hal a kárászból adunk el jelentős mennyiséget.

Zsigó Ferenc azonban nem csak hal árúsítással, hanem horgászattal is foglalkozik. Az volt a vágya, hogy kijusson Olaszországba a Pó folyóra. Egy ceglédi barátjával mentek ki először, természetesen minden féle engedéllyel rendelkezniük kellett. Akkor mindössze egy dévérkeszeg csali halat tudott fogni, mást nem. Később egy orosházi cimborájával utaztak autóval ezer kilométert, a Pó folyóig. – Akkor már sikerélményem volt, mert három hetven kilósnál nagyobb harcsát sikerült a csónakba emelni, meséli Ferenc. Persze az ugratások Lajos barátommal mentek egymás között, hogy majd fogsz te is, de ez természetes a horgászoknál. Sok mindenen átmentünk, mire megtanultuk, hogyan is kell valójában harcsát fogni. Teljesen más az a horgászat, mint ami itthon van. A halak zömét pörgetve, illetve kuttyogva fogtuk. Előfordult az is, hogy egy délelőtt huszonöt harcsát fogtunk, öt és húsz kiló közöttit, de csak azért ennyit, mert csak annyi csalink volt. Csak Berkley zsinórt használunk, aminek a szakítása ötven kiló körül van. Mi ezt tartjuk a legjobbnak, mert nekünk bevált, így nem is keresünk másikat. Persze vannak más fajta zsinórok is, de mi ezt szeretjük. A botoknak a dobósúlya 2-300 gramm, nagy strapabírásúak. Az is előfordult, hogy egy új botom a második dobásnál egy hatvan kilós halnál kettétört. Visszavittem a boltba és kicserélték. Annyi féle szerelésem van, hogy az árából már egy fél házat fel lehetne építeni, teszi hozzá. A legnagyobb halamat 2014. szeptember 18-án fogtam, két nappal később, mikor az első unokám született. 97 kiló súlyú, 237 centiméter hosszú volt, amit egy óráig fárasztottam. Olyan erő volt a harcsában, hogy a csónakmotort be kellett indítani, hogy ne húzzon magával, de így is elvitt legalább egy kilométer hosszon. Szerencsém volt, mert mindössze néhány méterre volt a bedőlt fáktól és ha belement volna, akkor ő nyer. A kiemelés az ilyen nagy harcsáknál egyszerű. Be kell nyúlni a szájába, kesztyűvel, vagy törölközővel, be kell húzni a fejét a csónakba, a többi testrésze pedig úgy becsapódik, hogy majd ki lök a csónakból. Természetesen munkás volt a fárasztása, mert állandóan feszíteni kellett a zsinórt. A fogás után megmértük a harcsát és visszaengedtük.

Zsigó Ferenc szerint furcsa az olasz törvény. Az egyik szerint ugyanis vissza sem lehetne engedni a nagy halakat. A kedvenc haluk a csefaló, ami szálka nélküli, és a harcsák kedvenc eledele. A harcsavédő társaság szerint viszont vissza kell engedni, mert minden halat elhordanak a külföldiek. Ők már több mint tizenkét éve járnak ki a Pó folyóra horgászni. Zsigó Ferenc azt is elmondta, hogy az Alpári Holt-Tiszában mindössze öt kilós volt a legnagyobb hal, amit fogott, viszont a Tiszában Csongrádnál, tizenöt, húsz kilósokat. Oda is barátjával szokott menni, aki jól ismeri a folyót. A harcsán kívül a másik kedvenc hala a süllő. Elmondása szerint, a ragadozó halak érdeklik a legjobban. Természetesen a halat is nagyon szereti, minden héten esznek, különböző módon elkészítve. Legjobban a pörköltet szereti, amit saját maga főz, de halászlé sült és rántott hal is asztalra kerül náluk. Azt vallja, hogy naponta kellene halat enni mindenkinek, valamilyen formában. A horgászattal kapcsolatban pedig az a véleménye, ha egyetlen halat sem fogna, akkor is kimenne pecázni, a Pó folyóra, és persze Spanyolországba az Ebró folyóra, mert oda is szoktak járni.