3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.09.26. szombat, Jusztina
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Teslák randevúztak a Holt-Tisza partján

Húsz Tesla autót láthattak az érdeklődők vasárnap délután Tőserdőben, a Holt-Tisza partján.

 

A Tesla Tulajok közösségi csoport tulajdonosa Suhajda Norbert, aki elmondta, hogy jelenleg kilencven tagot számlálnak. A zárt csoportba csak azokat vesznek fel, akiknek Tesla autójuk van. Egymás között tartják a kapcsolatot, így jött az ötlet, hogy miért ne találkozhatnának valahol. A mostani találkozóra mindenki természetesen nem tudott eljönni, de húsz autó tulajdonos randevút adott egymásnak Lakiteleken a Holt-Tisza partján. Kecskemétről együtt vonultak ki, majd mindenki mondott magáról egy percben néhány gondolatot.

– A Tesla autókról azt kell tudni, hogy amerikai gyártmányúak, tiszta elektromos meghajtásúak, nem füstöl, és nincsen hangja. Három modellje van, a Modell S, a Modell X, a Modell 3. A negyedik a Modell Y most fog majd kijönni – mondta Suhajda Norbert. Az én autóm a leggyengébb 340 lóerős, a legerősebb Tesla 800 lóerős, és 2,9 másodperc alatt éri el a 100km/óra sebességet. Akkumulátor függvénye, hogy egy töltéssel hány kilométert lehet megtenni. A legelső generációs Teslákba 60-70 amper órás akkumulátorokat szereltek. Most már 100 órások is vannak, amelyek 4-500 kilométert el tudnak menni egy töltéssel. Az akkumulátorok a kocsi aljának teljes hosszában vannak egy tálcában elhelyezve. Nagyon alacsonyan van a súlypontja az autónak, ezért nem nagyon lehet felborítani. A motorok, mert lehet több is, azok pedig a tengelyen foglalnak helyet. Mindannyian otthon töltjük az autónkat éjszakánként, de a Teslának Magyarországon hat helyen van már saját töltő hálózata. Én az autómhoz ingyen töltési lehetőséget is vásároltam, tehát tulajdonképpen ingyen járok az autóval. A legolcsóbb Teslák árai, tudomásom szerint, 14 millió forintnál kezdődnek és olyan ötven milliónál végződnek. Az autók egyébként amennyiben fel van festve az út, önvezetők, ami azt jelenti, hogy teljesen önállóan tudnak közlekedni. Forgatja a kormányt, adja a gázt, fékez, ha szükséges. Ahol nincs felfestés, ott az aszfalt színéből tud következtetni, de akkor nem száz százalékosan dolgozik. Vészfék rendszer is van benne, ami azt jelenti, hogy nem csak akkor fékez, ha az előttem lévő lép rá a fékre, de akkor is, ha a két kocsival előttem haladó hirtelen befékez, és én nem látom, mert takarásban vagyok. Így nehezebb vele balesetet szenvedni, mint egy másik autóval. Hivatalos szervize Bécsben és Gratzban van, de egyéb jellegű szervizek már Magyarországon is vannak, tette hozzá Suhajda Norbert.

Az autók között akadt olyan, amelyiknek a hátsó csomagtartójában is volt két ülés, de olyan is, amelyiknek felfelé nyílt az ajtaja, és zenére egy fajta show műsort tudott produkálni, fénnyel és ajtó mozgással.