3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.09.26. szombat, Jusztina
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Új tanév vette kezdetét szeptember elsején

Szeptember elsején új tanév kezdődött meg az iskolás korú gyermekek számára. Ez a mostani biztosan nem lesz olyan, mint amilyen a korábbi években volt, mert már most a koronavírus miatt különböző szabályokat kell betartani.

 

Ettől függetlenül a Nyárlőrinci Buzás János Általános Iskolában a hagyományoknak megfelelően kezdődött az év. Az első osztályosok az óvodában gyülekeztek, majd Almási Barbara intézményvezető köszöntötte őket és bocsátotta útjukra. Egy mesével köszönt el tőlük, amit most a valóságban ők is megtapasztalhatnak. Hozzáfűzte, hogy az óvodába bármikor betérhetnek, ha kedvük tartja, szeretettel fogják őket fogadni. Ezt követően az óvó nénik egy-egy ceruzát adtak minden első osztályosnak. Hagyomány az is, hogy a legkisebbeket az ötödik osztályosok kísérik át az iskolába. Így volt ez most is, együtt mentek át a néhány száz méterre lévő intézménybe. Az iskola udvarán már ott voltak a többi diákok, tanárok és a szülők közül is néhányan. A Himnusz elhangzása után a harmadik osztályosok adtak kis műsort. Az első osztályosok verssel köszönték meg, hogy befogadták őket új, nyolc évig tartó „otthonukba”.

Tóthné Nagy Ilona tagintézményvezető mielőtt elmondta volna évnyitó beszédét, felolvasta minden első osztályos nevét, akiknek egy oklevelet adott át Rimócziné Forgó Ildikó tagintézményvezető helyettes. Tóthné Nagy Ilona beszédében kitért arra, hogy milyen szabályokat kell betartani a koronavírusos helyzet miatt, ami mindenki számára kötelező. Elmondta azt is, hogy milyen felújításokat hajtottak végre a nyár folyamán az intézményben. Olajos István a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola igazgatója is köszöntötte a diákokat és Balczó András egykori öttusázó világbajnok és olimpiai bajnok életútjával példálózott a gyermekek számára. Ezt követően Balogh Jánosné tanítónőnek adott át miniszteri oklevelet. A megnyitó ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.