3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2020.10.20. kedd, Vendel
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Versennyel ritkították a törpeharcsa állományt

Húsz csapat nevezett a hetedik alkalommal megrendezett törpeharcsa fogó versenyre, amit az Alpári Holt-Tiszán rendeztek tegnap.

 

Évente hat versenyt szokott rendezni az Alpári Tisza Horgász Egyesület. A kialakult vírus helyzet miatt azonban még csak ez volt a második. Az első a hetvenéves jubileumi volt, amelyen nagyon jól is sikerült. – A Holt-Tiszánkban nagyon sok a törpeharcsa, ezért gondoltuk évekkel ezelőtt azt, hogy megpróbálunk versenyt szervezni rá, hogy ritkítsuk az állományt, mondta Barta Lajos az egyesület elnöke. El kell, hogy mondjam, nagyon népszerű lett. Most is korlátozni kellett a jelentkezők számát húsz csapatra, ami nyolcvan horgászt jelent, mert nem tudtunk volna helyet biztosítani nekik. A mostani versenyre a helyi horgászokon kívül a környező településekről is többen érkeztek. Nagyon jó dolog az, hogy nem csak a férfiak, de a nők is egyre többen horgásznak, és ők a gyerekeket is elhozzák a versenyre, hogy korán megszeressék a horgászatot. A csapatok is családi, baráti közösségekből álltak. Számukra nem csak verseny ez a délelőtti elfoglaltság, hanem szórakozás és kikapcsolódás is egyben, a jó levegőn. Most szerencsénk volt, mer reggel ugyan még esett az eső, de utána gyönyörű őszi idő kerekedett. Húsz kilótól egészen az egy mázsáig szoktunk kifogni törpeharcsákat, amiből vihetnek haza a versenyzők, a többit pedig megsemmisítik. Ezzel is kevesebb a törpeharcsa, ami invazív (idegen faj) halnak minősül. Évente több alkalommal lehalászást is tartunk, de a versennyel is próbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy fogyjon a holtágunkból. Aki esetleg más fajta halat fogott ki, mert természetesen ilyen is volt, azt egyből vissza kellett dobni.

Barta Lajos elmondta még, hogy reggel zsíros kenyeret kínáltak hagymával a versenyzőknek. Az eredményhirdetés után pedig babgulyásra hívták meg őket. Az első három helyezett csapatot díjazták, akik egy kupát és tagonként egy-egy gravírozott korsót vihettek haza. A versenyt a tiszakécskei Törp Ördögök (Biró András, Bíró Edina, Ézsiás Gábor, Sánta László) nyerték, akik százhatvan törpeharcsát fogtak ki, aminek a súlya 8 és fél kiló volt. Második helyen végzett a tiszaalpári, Szedett-Vedett csapat, a harmadikon pedig a kecskeméti Latabár Team. A versenyzők összesen hetvennégy kiló törpeharcsát fogtak ki. Az egyesület az évadzáró horgász versenyét november elején szeretné megtartani.