1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Ünnep helyet csak bírálatot tartottak

Negyedik alkalommal rendezte volna meg Tiszakécske a Pálinkaünnepet szeptember elején, a járvány miatt azonban az eseményt el kell halasztani és le kellett redukálni.

 

A szüreti felvonulás elő napjaként tartották meg az elmúlt években a Pálinkaünnepet. Ezen a napon délelőtt pálinka bírálatot tartottak, majd délután különböző zenekarok, táncosok szórakoztatták az érdeklődőket. Ez ebben az évben, másképpen alakult. Eredetileg szeptember 9-re tervezték az ünnepet, de a vírus helyzet miatt egy hónappal későbbre kellett halasztani. Az ünnep is elmaradt, csak a pálinka versenyt tartották meg. A termelők, nem csak a városból, de a környező településekről is hoztak mintákat, amelyekből volt különleges is. Az öttagú zsűri, melynek Pásztor Sándor pálinkabíráló volt az elnöke, tagjai pedig Szénási Rita, Kunsági Női Borrend, Törökné Kósa Zsuzsa, Kunsági Női Borrend, Polyák Albert, címzetes főiskolai tanár, a Nemzeti Művelődési Intézet korábbi főigazgatója, valamint e sorok írója voltak. – Ebben az évben harmincegy pálinka és párlat bírálatát végeztük el, mondta Pásztor Sándor. A hagyományos alma, birs, körte pálinkákon kívül, különleges termékeket is bírálhattunk. Sajnos ez az év a gyümölcstermés és pálinkafőzés szempontjából, nagyon rossznak bizonyult. Nem csak a járvány sújtott minket, de a gyümölcsök nagy része elfagyott, a kajszibarack szinte teljesen. Ez meg is látszott, mert a versenyre mindössze kettő barackpálinkát neveztek. Ennek megfelelően viszont sokkal több volt a különleges termék. A párlatok minősége nem volt sem jobb, sem pedig rosszabb, mint a korábbi években.

Az ítészek öt szempont – illat tisztaság, illat karakter, íztisztaság, ízkarakter, harmónia – alapján bírálták el a termékeket. Összesen húsz pontot lehet adni, egy benevezett italra. Ennek alapján tíz arany, nyolc ezüst, és hat bronz minősítés született, a többi termék oklevélben részesült. Díjazták a legszebb palackot és a legkülönlegesebb párlatot is.

A verseny legjobb gyümölcspálinkája: őszibarack - Bartus Sándor, Tiszakürt

A legjobb szőlő vagy szőlőtörköly pálinka: Irsai Olivér, Solti Pálinkárium, Solt. A legjobb vegyes pálinka: málnás szilvapálinka, Hajba Jenő, Kecskemét. A 2020-as verseny legjobb pálinkája: őszibarack - Bartus Sándor, Tiszakürt, aki egyben a Téglás András vándordíjat is megkapta. A társadalmi zsűri díja: csokis meggy likőr Zvekán Ferenc, Tiszakécske. A legszebb palack díja: Zvekán Ferenc. A verseny legkülönlegesebb párlata: perui földi cseresznye likőr, Zvekán Ferenc.