1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Tanyára járnak lovagolni az óvodások

Már óvodáskorban megismerkedhetnek a lóval és lovagolhatnak is a nyárlőrinci óvodások. Szeptembertől kezdve tíz alkalommal történő oktatáson vehetnek részt.

 

Az önköltséges foglalkozásra összesen tizennégy kisgyerek jár, a Kisfáiban lévő Napfény Lovastanyára, Kővágó Kata oktatóhoz, hetente egy alkalommal. Az óvoda évek óta jó kapcsolatot ápol Szarka Balázzsal a lovastanya tulajdonosával, aki már korábban is több alkalommal segített az intézmények és az óvodásoknak. Legutóbb például abban, hogy egy 1979-ben készült, gyermekeket pónifogattal ábrázoló hasonló fotó is elkészülhessen. A régi, még fekete, fehér fotó az óvoda falát díszíti. Az intézmény vezetése most úgy döntött, hogy egy ehhez hasonló fotót fog elkészíteni, természetesen a mostani óvodásokról és óvoda pedagógusokról, de ugyan olyan beállítással, és ugyan azon a helyszínen. Ehhez nyújtott segítséget Szarka Balázs a saját fogatával. A napokban elkészült a régi fotó párja, ami szintén az óvoda falára fog majd felkerülni. A lovas foglalkozással kapcsolatban Almási Barbara intézményvezető elmondta, hogy az önkormányzat kisbusza viszi a gyerekeket a tanyára. Első alkalommal sikerült a lovas oktatási lehetőséget biztosítaniuk a gyerekek számára, aminek nem csak ők, de a szülők és a gyerekek is örültek. Jelenleg tizennégy óvodás jár a Napfény Lovastanyára, hetente egy alkalommal. A viszonylag magas létszám miatt, hétfőn és kedden két csoportban ismerkednek a lóval, lovaglással és kocsikáznak is. Az ősz folyamán tíz oktatáson vesznek részt a gyerekek, aztán majd meglátják, hogy a tavasz folyamán milyen igény lesz a folytatásra.

A gyerekek nagyon jó körülmények között vannak a tanyán, a foglalkozás ideje alatt. Az ott tartózkodásunk alatt Grécz hátára ülhettek fel. Előtte azonban Kővágó Kata megtisztította a ló szőrét a portól és egyéb más szennyeződéstől, míg Túri Zoltán a patáját takarította meg. Utána a kantár került Gréczre, majd pedig a vékony nyereg, amin természetesen kapaszkodó is volt. Mielőtt a gyerekek felültek volna a lóra, felvették a gerincvédő mellényt és a sisakot, csak úgy tette fel őket Zoli bácsi a lóra. Ez azért fontos, hogy ha véletlenül leesnének a lóról, ne üssék meg annyira magukat. Grécz nagyon nyugodt állat, türelmesen viselte azt, hogy Kata vezeti és a hátán egy kis emberke ül. Rajta kívül még két hátasló segít a foglalkozásokon, felváltva dolgoznak. Addig, míg egy kisgyerek lovagol, a többiek az óvó nénivel egy kialakított, modern játszótéren tölthetik el az időt. Természetesen ez is a tanya része, amit nagyon szeretnek a gyerekek. Grécz a foglalkozás befejezése után boldogan szaladgált, a neki kijelölt helyen. A lovagláson kívül kocsikázni is fognak majd az óvodások, amit már nagyon várnak. Arra két másik lovat fognak majd befogni, akik kimondottan kocsihúzók. Úgy tűnik, hogy a kezdeményezés jó, mert a gyerekek nagyon élvezik, és senki sem fél a lótól. Persze a foglalkozás lényege éppen az, hogy megismerjék az állatot, és ne tartsanak tőle.