1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Megkezdődött a törpeharcsa lehalászása a Holt-Tiszán

Évente két alkalommal, ősszel és tavasszal szokták lehalászni a törpeharcsákat az Alpári Holt-Tiszából. Az őszi első lehalászás most kezdődött.

 

A mostani lehalászás egyúttal felmérés is, még pedig annak a felmérése, hogy milyen fajta invazív halak vannak a holtágban, amelyek tömegesen előfordulnak a holtágban. Nem is lehet kérdés, hogy melyik hal fajtából lehet a legtöbb, természetesen a törpeharcsából. Ezt a fajtát a horgászok nem igazán kedvelik, bár sokan szeretik a húsát. A Bács-Kiskun megyei Horgászegyesületek Szövetség ebben az évben is szerződést kötött Nádudvari Lajos halásszal és segítőjével Palotai Lászlóval, hogy halásszák le a törpeharcsákat a Szikrai és az Alpári Holt-Tiszából. – Négy sor varsát a lehalászás előtt egy héttel korábban már kihelyeztek a Holt-Tisza teljes szélességében, mondja Barta Lajos az Alpári Tisza Horgász Egyesület elnöke. Soronként tizenhét fenékvarsát kötöttek össze, amibe belemegy a törpeharcsa. A mostani lehalászás sűrű ködben kezdődött, de napsütésben végződött. Ezúttal a kifogott halakat nem azonnal a varsák kiszedése után szállították el, hanem tartóhálóba tették. Ezt később átszűrik, hogy van-e benne piacképes hal, amennyiben van, akkor azt értékesítik, a többi pedig megsemmisítésre kerül, de az is előfordult már, hogy tovább tenyésztésre vitték el. A megyei szövetség a kifogott hal után, amit természetesen lemérünk, kilónként negyven forintot fizet a halászoknak. Viszonylag kevés piacképes, 14-18 centiméter hosszúságú hal van közöttük. Évente két alkalommal történik a lehalászás, ilyenkor ősszel a jobb, mert már vermelőhelyekre húzódik a törpeharcsa, és könnyebb lehalászni. Tavasszal már jobban szétterülnek, így akkor kevesebb szokott lenni. Más fajta halat nem fognak, mert a törpeharcsa összeáll bandába és minden más fajtát elver onnan. Ha véletlenül a varsába kerül más fajta, akkor azt visszadobják a vízbe. Az elmúlt év őszén 94 mázsa 48 kilót, tavasszal pedig 33 mázsa 70 kiló törpeharcsát halásztak le Nádudvari Lajosék. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt 130 mázsa törpeharcsa került ki lehalászással az Alpári Holt-Tiszából. Az egyesületünk is szokott külön törpeharcsa fogó versenyt rendezni, amikor is tíz és harminc mázsa közötti halat fognak a horgászok, ami természetesen nem kerül vissza a vízbe, hanem megsemmisítésre kerül. És persze év közben is sok törpét kifognak a horgászok.

Barta Lajos hozzátette még, hogy a törpeharcsa attól függetlenül, hogy invazív fajtának minősül, elveszi a másik halnak az életterét. Nagyon ikrafaló fajta, és más fajta halak ivadékaira is vadászik. Az elnök szerint a 130 hektáros vízfelületben legalább ezer mázsa törpeharcsa található. Nyáron nem is lehet nagyon más fajta halat horgászni, mert szinte mindenütt ott van. Azért azt észre lehet venni, hogy a lehalászás után megritkulnak, mert a horgászok jobban tudnak fogni keszeget is. Ez a hal fajta is jelentős mennyiségben van jelen a holtágban. Az elnök elmondta még, hogy ő csak alaplében szokta felhasználni a törpeharcsát, sütve nem szereti, mert szerinte a törpeharcsánál jobb ízű halak is vannak, mint: a kárász, laposkeszeg, süllő, ponty. A nagyobb törpeharcsákba sok minden berakódik, ami rontja az ízét. A 15-20 centiméter közöttiek a legízletesebbek.

A törpeharcsa lehalászása most a település alatt történt, és mintegy harminc mázsányit sikerült kifogni. Amennyiben az időjárás megengedi, akkor elmennek majd az úgynevezett piroskai részre is, ahol mindig sokkal több a hal mennyisége, mint a falu alatti részen. Ameddig nem fagy be a Holt-Tisza, többször is megismétlik a lehalászást. Természetesen mindig más helyen teszik le a varsákat, amit egy hét múlva néznek meg és szednek fel Nádudvari Lajosék.