1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A Szikrai Holt-Tiszában úszott Kuti Zoli

A november végi időjárás nem igazán alkalmas arra, hogy fürödjünk a Holt-Tiszában. Ma délután ketten mégis úgy döntöttek, hogy Tőserdőnél megmártóznak a hideg vízben.

 

Kuti Zoltánt nem nagyon kell bemutatni azoknak, akik kapcsolatban vannak valamilyen szabadidő sporttal, vagy a fogyatékkal élőkkel. Az 58 éves kecskeméti, de Kiskőrösön dolgozó tanár, a Trizoli Jótifuti Egyesület elnöke. Rendszeresen szerveznek és támogatnak különböző versenyeket, segítik a fogyatékkal élőket. A mostani fürdése nem számít rendkívülinek, mert két héttel ezelőtt már úszott a Szikrai Holt-Tiszában. Amint azt elmondta negyvenöt éve van nyaralójuk Lakiteleken, és amióta megtanult úszni, mindig a Holt-Tiszában edzett. – Katona koromban kezdtem el mezítláb futni, sem nyáron, sem pedig télen nem volt a lábamon futócipő. Ez azzal is járt, hogy szaunáztam, hóban fürödtem, és ez rendszeres lett az életemben. Amikor itt vagyok az üdülőnkben, akkor minden évszakban meg szoktam mártózni a Holt Tiszában. Decemberben már nem nagyon, mert veszélyes, neveti el magát Zoli. – Nem nagyon készülök rá, az a véleményem, hogy edzettnek kell lenni, és akkor sok mindent kibír az ember. Mióta megműtötték a térdem, azóta nem tudok futni, ezért most gyúrok. Bár ezt nem lehet összehasonlítani a hideg vízben való fürdéssel, de ha edzett és egészséges vagy, akkor sok mindent meg lehet valósítani. Sok barátom követ már. Az elmúlt évben Soltvadkerten Szilveszterkor már tizenketten fürödtünk a jeges vízben. Egy traktor ment előttünk, hogy törje a jeget. A hülyeség az fertőző, tette hozzá.

Ezúttal társa is akadt Kuti Zolinak, még pedig a szanki Somogyi László. Igaz, ő nem úszott, de megmártózott az öt-hat fokos hideg vízben. Zolit a vízbe menetel közben kis baleset ért, belelépett egy sulyomba. A mostani úszását néhány barátja is megnézte. Zoli elmondta azt is, hogy Dobj egy tábla csokit címmel a kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Intézmény (EGYMI) tanulóinak gyűjtenek csokoládét. Elképzelése szerint mind a 136 diák kap majd édességet, gyűlnek is szépen a táblacsokik. Rajtuk kívül a gyermekotthonosok, valamint a hozzájuk tartozó hat családban, a fogyatékkal élő gyermekek is kapnak Amennyiben marad még csokoládé, akkor azoknak adják, akik nélkülöznek. Zoli a mostani fürdésén is gyűjtött pár tábla csokoládét.