1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Jótékonysági vadászat a gyermekosztály javára

Hét éve létezik Magyarországon a jótékonysági vadászat. Bács-Kiskun megye az elmúlt évben csatlakozott a kezdeményezéshez. Most második alkalommal jótékonykodtak a megyében élő vadászok.

 

Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is Lakiteleken a Hungarikum Liget adott helyet a vadászat előtti megnyitónak, majd pedig a terítéknek. Ötvenhét puskás ember gyűlt össze, hogy segítség a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház gyermekosztályát. A jelenlévőket Seres Róbert tájegységi fővadász, az Alpári Tisza Vadásztársaság elnökségi tagja köszöntötte, köztük dr. Mák Kornélt a megyei közgyűlés alelnökét, dr. Fekecs Dénest az Országos Polgárőr Szövetség alelnökét, valamint dr. Svébis Mihályt a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatóját.

December 27-én mind a tizenkilenc megyében, sőt a határokon túl is, a magyar lakta területeken jótékonysági vadászatot szerveztek. Ez a vadász társadalomban egyedülálló rendezvény sorozattá vált. Az elmúlt évben országosan 37 millió forint gyűlt össze, a Bács-Kiskun megyei vadászok a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház gyermekosztályát támogatták adományaikkal, és ez ebben az évben is így lesz. – A vírus helyzet miatt a támogatói fizetések valamilyen mértékben elmaradtak az előző évitől, de a vadászok ugyan olyan létszámban vannak jelen, mint az elmúlt évben, mondta Seres Róbert. A 2019-es adományokból egy intenzív ágyat tudtunk vásárolni. Az idei adomány mértéke talán nem éri el a tavalyit, de megközelíti, és hasonló mértékű adománnyal fogjuk támogatni a gyermekosztályt, hangsúlyozta a fővadász. A vadászattal kapcsolatban elmondta, hogy ezúttal a jótékonyság az elsődleges. Mák Kornél nemes célként említette a vadászok adományát. Mint mondta, kezdik elismerni a vad és a vadászat tiszteletét. Az összefogást példaértékűnek nevezte. A megyei közgyűlés nevében megköszönte mindenki számára a segítséget és jótékonyságot. Dr. Fekecs Dénes szerint a polgárőrség célja hasonló, mint amit az országos jótékonysági vadászat megfogalmazott küldetésében. A polgárőrök fontosabbnak tartják saját érdeküknél az emberek érdekeit. Önzetlenül, önként, ellenszolgáltatás nélkül szolgálják a közbiztonságot, elsősorban közterületi járőr-és figyelőszolgálattal. Fontosnak tarják a külterületén élők biztonságát, az egyedül élő emberek segítését. Mivel a vadászok is külterületen mozognak így a tevékenységük érdekes lehet bűnmegelőzés és egyéb állampolgárok védelmét szolgáló intézkedések szempontjából. Azt kívánta, hogy a mostani nemes cél a jövőbe is folytatódjon, majd azzal fejezte be, hogy üdvözlet a vadásznak, tisztelet a vadnak.

Dr. Svébis Mihály kettős szerepben volt jelen az eseményen. Egy részt, mint vadász, másrészt mint kórházi főigazgató. Sok energiát fektetett abba, hogy a mostani jótékonysági vadászat jól sikerüljön. Kecskemétről kilenc kollégájával együtt aktívan vettek részt a vadászaton. Örömét fejezte ki, hogy a vírusos időszak ellenére is szép számmal elfogadták a vadászok a meghívást. – Jól eső érzés volt átvenni az elmúlt évben befolyt összegből vásárolt intenzív ágyat, amivel segíteni tudtuk a gyermekosztály működését. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, mert a vadászokról a társadalomban sok minden elterjedt. Ha viszont azt látják az emberek, hogy tudunk jótékonykodni, akkor a megítélésünk is változni fog, tette hozzá Svébis Mihály. Reményét fejezte ki, hogy jövőre újra fognak találkozni. A köszöntők után Seres Róbert elmondta még, hogy ezúttal, a pandémia miatt a vadásztat utáni közös ebéd elmarad, de azért a vadászok nem maradnak éhen, mert szendvicseket, pogácsát, üdítőt és meleg teát is felajánlottak a vadászaton részt vevőknek.

Ezúttal fácánkakasra lehetett vadászni két település, Tiszakécske és Tiszaalpár külterületén, ahol két-két hajtást szerveztek. Összesen kilencvenöt madár került puskavégre. A teríték osztás előtt egy ifjú vadász a kéleshalmi Kurisics Csaba avatására is sor került, aki először ejtett el fácánkakast. Az avatást Fésűs Sándor a Tiszakécskei Tisza Vadásztársaság vadászmestere vezette le. Arra kérte az ifjú vadászt, hogy örüljön mindennek, amit a természet nyújt. Mindig tisztességes úton járjon a területen, a vadászat szentsége legyen mindig a szeme előtt, és soha ne legyen irigy, vadásztársai szerencséje miatt. Ezt követően kiosztották a terítéket. A megnyitón és a terítéken közreműködtek a Kiskunsági Vadászkürt Egyesület tagjai.