1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Ziccerek sokaságát hagyta ki a Tiszakécske II

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 15. fordulójában a Tiszakécskei LC II. csapata a Lajosmizsét fogadta. Mind a két gárdának szüksége lett volna a pontokra, de leginkább a hazaiaknak, hogy fel tudjanak zárkózni a középmezőnyhöz.

 

Már a találkozó elején támadólag lépett fel a Tiszakécske, és több jó támadást is vezettek. Egy ilyen akció végén Szabó Ádám talált a kapuba 1–0. A félidő további részében kiegyenlített játék folyt a pályán. A második játékrészben is hasonló küzdelem folyt, mind a két csapat előtt adódott helyzet, amiből Galacs Eriknek sikerült növelni az előnyt. Ezt követően, a hazaiak, sorra hagyták ki a lehetőségeiket. Ebben a félidőben akár öt gólt is rúghattak volna, de az eredmény nem változott.

Tiszakécskei LC II– Lajosmizse 2–0 (1–0)

Tiszakécske, zárt kapuk mögött, vezette: Kaszala Mihály (Geleta Mihály, Horváth Béla Tamás)

Tiszakécske II: Antal – Pácsa, Dóka D. (Lovas A. 59.), Káli, István (Domonics 71.), Galacs (Tóth-Molnár 88.), Szabó D., Tóth K., Hoffmann, Szabó Á. (Németh 77.), Lovas Zs. (Dóka Á. 85. Edző: Bagi Gábor.

Lajosmizse: Lord – Orlov (Menich 77.), Palotai, Borsos, Halasi, Malik, Rapi, Bán (Dóka D. 77.), Dóka Z., Kovács J., Juhász (Rigó 16.). Edző: Árva Zsolt

Gólszerző: Szabó Á. 18., Galacs 78. Sárga lap: Tóth K 62., Szabó Á. 74., illetve Rapi 87.

Bagi Gábor: Nem azt vártam a mérkőzéstől, amit kaptam. Nem játszottunk jól, rúgtunk két gólt, de rúghattunk volna nagyon sokat. Sajnos hagytuk az ellenfelünknek, hogy visszajöjjön a mérkőzésbe, sokkal hamarabb le kellett volna rendezni a találkozót. Az idei három mérkőzésünkön, most nyújtottuk a leggyengébb játékot, viszont a legsimábban gyűjtöttük be a három pontot.

Árva Zsolt: Gratulálok a hazai csapatnak, mert mind a két félidőben tudott gólt szerezni, pont olyan periódusban, mikor elég kiegyenlített volt a játék. Negyedik kulcsemberünket veszítettük el, próbáltuk pótolni őket, de úgy érzem, hogy ehhez még idő kell, hogy elbírjuk a négy kezdő játékosunk hiányát. Tovább dolgozunk azon, hogy le tudjuk gyűrni a nehézségeinket, és hogy sikeresek tudjunk lenni.