1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Sem a KHTK, sem a Kécske II nem tudott gólt rúgni

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 25. fordulójának a Kiskunfélegyházi HTK vendége volt a Tiszakécskei LC II csapata. A találkozó előtt a hazaiak vezették a tabellát, és természetesen meg akarták tartani első helyüket. Ehhez azonban győzniük kellett volna. Bagi Gábor a tiszakécskeiek edzője pedig legalább egy pontot remélt.

 

Az időjárás kedvező volt, így minden adott volt ahhoz, hogy a két csapat jó mérkőzést vívjon egymással. Az első félidő elején a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Benkó önzetlenül passzolni akart, de egy védő lába belenyúlt, így oda lett a helyzet. A másik oldalon is akadtak lehetőségek, de igazán nagy helyzet nem igazán. Sajnálatos módon már húsz perc után cserére kényszerült a Tiszakécske, és később további két játékosát vesztette el sérülés miatt. A találkozón a nagy izgalmak elmaradtak, de azért élvezetes volt a játék. Mivel egyik csapat sem tudott gólt rúgni, így döntetlennel végződött a mérkőzés. A kiskőrösiek Lajosmizsén 2:9 arányban nyertek, így pontszámban utolérték a KHTK-t, de jobb gólarányuknak köszönhetően most ők az elsők.

Kiskunfélegyházi HTK–Tiszakécskei LC II 0:0

Kiskunfélegyháza, vezette: Tóth Róbert (Rosta Kevin, Bán Kristóf Patrik).

KHTK: Oroszi T. – Horváth B., Urbán, Magony, Valkai, Oroszi D. (Nemesvári 67.), Nagy V., Szabó D., Ábel (Kulcsár 67.), Huszka, Bálint. Edző: Némedi Norbert

Tiszakécske II: Baráth – Bankó, Dóka Á. (László 39.), Pácsa, Dóka D., Káli (Domonics 21.), István, Szabó D., Tóth K. (Németh 62.), Hoffmann, Szabó Á. Edző: Bagi Gábor

Sárga lap: Ábel 44., Urbán 71., Kulcsár 82., illetve Hoffmann 87.

Némedi Norbert: Nem is tudom, hogy mi hiányzott a mai napon. Azt gondolom, hogy az első félidőben még voltak komoly lehetőségeink, a másodikban már sajnos nem sikerült a kapu előtti határozottságot kivinni, ott kis dolgok döntöttek az elején. Van ilyen meccs, amikor, ha két hétig játszottuk volna, akkor sem sikerült volna gólt rúgni. Ebben a mérkőzésben egy pont volt benne, a mai napon ennyi sikerült.

Bagi Gábor: Tekintve a mérkőzés egész képét, azt gondolom, hogy kihoztuk belőle a maximumot. Sajnos három kulcsjátékosunk megsérült, de olyan játékosok bizonyítottak, akik eddig kevesebbet játszottak. Azt gondolom, hogy most csapatként funkcionáltunk, bebizonyítottuk, hogy megérdemelten vihetjük el az egy pontot. Aki látja az eredményt, az bizonyára azt gondolja, hogy unalmas volt a mérkőzés, de nem, egy presztízs találkozó volt. Nem sokat forgott veszélyben egyik csapat kapuja sem. Talán az első félidőben a Kiskunfélegyháza kicsit jobbnak bizonyult, de a második játékrészben megbénítottuk teljesen őket, és jogosan érdemeltük meg az egy pontot.