1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Döntetlent játszott Egerben a Tiszakécske

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság 31. fordulójában a Tiszakécskei LC csapata Egerbe látogatott. A hazaiak a dobogóért harcolnak, míg a vendégek a bajnokság megnyerésére törekednek.

A tiszakécskeiek, szokásukhoz híven, ezúttal is támadó focit játszottak. Sokszor kapujukhoz szorították ellenfelüket. Gólt azonban csak félóra elteltével sikerült rúgniuk. Simon Márk jobb oldalról adott be szögletet, amit a védők kifejeltek pontosan Oláh Máté elé, aki fejjel továbbította a labdát Kalmár Ferenchez, aki szinte fejjel pedig a hálóba 0:1. Még az első félidő befejezése előtt egyenlítettek a hazaiak, szintén egy szögletrúgás után. A pontrúgás után Molnár akadályozták az egriek, nem tudott a labdára kijönni és a kipattanó játékszert Katona a hálóba helyezte 1:1. A második játékrészben mindent egy lapra tettek fel a tiszakécskeiek, de újabb gólt nem sikerült elérniük. Bár az eredmény az egriek számára hízelgő a listavezető továbbra is megőrizte tíz pontos különbségét a második helyezett BVSC-Zugló ellen, mert hazai pályán ők is döntetlent játszottak a DVSC II ellen. A harmadik helyezett Jászberény pedig Putnokon szerzett egy pontot.

Eger SE–Tiszakécskei LC 1:1 (1:1)

Eger,vezette: Sándor Csaba (Szilágyi Zsolt, Novák Levente).

Eger: Nacsa – Valkay, Antal (Révész 85.), Vajda (Farkas K. 64.), Olasz (Boros 76.), Kis, Pál, Debreceni, Katona, Nemes, Géringer. Vezetőedző: Vitelki Zoltán

Tiszakécske: Molnár –Oláh, Csáki, Kalmár, Albert, Horváth Attila, Pál (Galacs 69.), Pongrácz, Farkas N., Simon, Fülöp. Vezetőedző: Nagy Sándor

Gól:Katona 44., illetve Kalmár 29. Sárga lap: Farkas N. 46. Kalmár 70., Csáki 89.

– Kettős érzések vannak bennem, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, nyilatkozta a találkozó után Nagy Sándor vezetőedző. – Le a kalappal a játékosok előtt, mert mindent megtettek ezen a mérkőzésen. Az első gólt mi szereztük, de az egriek egy szabálytalan találattal tudtak egyenlíteni. Nem szoktam foglalkozni a játékvezetőkkel, de a mostani találkozón teljesen ellenünk fújtak. Három jogos büntetőt nem adtak meg nekünk, és minden vitatott helyzetben az ellenfelünknek ítéltek. A második félidőben szinte felbillent a pálya, de több gólt nem tudtunk rúgni. Ettől függetlenül csak dicséret illeti a srácokat. Kevés csapat mondhatja ugyanis azt el magáról, hogy pontot szerez Egerben. Ne legyünk telhetetlenek, mert ha mindig azt játsszuk, amit az ellenfelünk, akkor nem lesz probléma a bajnokság megnyerésével. Az elmúlt héten is ugyan azt játszotta a BVSC-Zugló mint mi, és ezen a hétvégén is, így maradt a tíz pont előnyünk, ezt pedig jónak kell értékelni. Persze lehetett volna úgy is, hogy a BVSC az elmúlt héten is begyűjti a három pontot és most is, és akkor már csak öt pontra csökkent volna az előnyünk, de nem így történt. Ezért mondom azt, hogy azt kell játszanunk, amit a nagy ellenfelünk a BVSC, és akkor nem lesz gond. Most már egyre közelebb vagyunk a bajnokság befejezéséhez, így már minden pontnak nagy jelentősége van, tette hozzá Nagy Sándor.