3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.09.28. kedd, Vencel
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Örömfocival verte a Tiszakécske a Salgótarjánt

Az NB III.-as labdarúgó bajnokság 34. fordulójában a Tiszakécskei LC csapata a Salgótarjáni BTC gárdáját fogadta. Hosszú idő után először lehettek szurkolók a nézőtéren, amit a hazai játékosok, kitűnő eredménnyel köszöntek meg.

 

Már a találkozó elején látszott, hogy a vendégek védekezésre rendezkedtek be. Sűrű vonalat húztak kapujuk elé, amit a hazaiak több adogatással és keresztlabdákkal próbáltak kijátszani. A Tisza-partiak hamar megszerezték a vezetést. A 11. percben Simon a bal oldalról végzett el szögletrúgást, az egyik védő rosszul ért hozzá, a labda Olához pattant, aki kapásból a kapu közepébe lőtt 1–0. A 33. percben Simon a tizenhatoson belülre törő Pongrácznak passzolta a labdát, aki kissé kisodródva lőtt kapura. Végh még bele tudott érni, de kezéről a hálóba pattant a labda 2–0. A félidő hátralévő részében is a tiszakécskeiek irányították a játékot, több támadást is vezettek, de sok esetben eggyel többet húztak a labdán, és menteni tudtak a védők.

A második játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első. A hazaiak hamar gólt szereztek. Gyurjánt a tizenhatoson belül lerántották, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntető végrehajtó Simon szokott lenni, aki ezúttal gálánsan átadta a gólkirályi címre is esélyes Kalmárnak. A csatár Véghet becsapva a jobb alsó sarokba lőtt 3–0. A 67. percben Gyurján a salgótarjáni kaputól mintegy 22 méterre, teljesen váratlanul kapura lőtte a labdát. Végh nem számított rá, így az a bal felső sarokban kötött ki 4–0. Egy perccel később Ternován lőtte be a tizenhatoson belülre a játékszert, az egyik védőről Kalmárhoz pattant, aki fordulásból a kapuba vágta 5–0. A 76. percben Gyurján lőtt még távolról egy felső léces kapufát.

Ezen a találkozón nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A tiszakécskeiek már a találkozó elején, bizonyítani akarták, hogy ők igen is a csoport legjobb csapata és meg akarják nyerni a bajnokságot. A nézők igazi örömfocit láttak, sok góllal. Akadtak olyan időszakok, amikor percekig minden mezőnyjátékos a salgótarjániak térfelén tartózkodott. Bár a vendégek szimpatikus csapat benyomását keltették, de ezen a mérkőzésen esélyük sem volt nem, hogy pontot, de még gólt szerezni sem. Mivel a nagy rivális a BVSC-Zugló kikapott a Kisvárda II-től, így tizenegy pontra nőtt a tiszakécskeiek előnye velük szemben. Szerdán a Mezőkövesd II ellen játszanak, és ha nyernek, már ők a bajnokok.

Tiszakécskei LC–Salgótarjáni BTC 5–0 (2–0)

Tiszakécske, vezette: Leél-Őssy Ádám (Kulcsár Dánile, Szarvas László).

Tiszakécske: Tajti – Oláh, Kalmár, Albert (Pál 60.), Horváth Attila (Horváth Adrián 46.), Pongrácz (Zvara 46.), Farkas, Simon (Ternován 60.), Kiprich, Gyurján, Fülöp (Csáki 46.). Vezetőedző: Nagy Sándor

Salgótarján: Végh – Bata, Hegedűs (Bocsi 63.), Fülöp, Szeles, Horváth M., Bakos, Simó, Petrezselyem, Köböl (Simó 78.), Skulka (Boros 71.). Vezetőedző: Lakatos Béla

Gól: Oláh 11., Pongrácz 33., Kalmár 51., 68., Gyurján 67. Sárga lap: Farkas 40., illetve Simó 24.

– Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy parádés meccset játszottak a fiúk, nyilatkozta Nagy Sándor. Az, hogy szurkolók is voltak a lelátón mindenképpen plusz motivációt adott a csapatnak. Azt azért el kell mondanom, ha rúgunk egy gólt, akkor nem állunk meg, hanem még egyet és még egyet szeretnénk rúgni. Ez volt, amikor sikerült, de olyan is előfordult, hogy nem. Ezúttal sikerült. Összességében azt mondhatom, hogy ezt a mérkőzést úgy hoztuk le ahogyan kellett. Várjuk az utolsó pontokat, hogy el tudjuk érni a célunkat. Ez egy állomás volt, szerdán újabb következik.

– Sajnos ez volt az első olyan mérkőzésünk, amikor teljesen alárendelt szerepet játszottunk, értékelte csapata teljesítményét Lakatos Béla. A Tiszakécske és köztünk osztálykülönbség mutatkozott, ehhez gratulálok a hazaiaknak. Végig mezőnyfölényben játszottak, uralták a meccset. Mi ismét kaptunk beadásokból gólokat, amit nem igazán sikerül elkerülnünk. El kell felejteni gyorsan ezt a mérkőzést, mert nyakunkon a szerdai meccs, remélhetőleg akkor nagyobb esélyünk lesz a győzelem megszerzésére.