3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2021.09.28. kedd, Vencel
  2. |
  3. 20 °C
  4. |

Hazai pályán vesztett értékes pontokat a Nyárlőrinc

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában a 18. fordulóból elmaradt mérkőzést május 19-én pótolták. A találkozó megkezdése előtt a hazaiak voltak az esélyesek, még sem ők vitték el a három pontot.

 

A hétközi fordulók mindig problémát okoznak az alacsonyabb osztályban játszó csapatoknál, hiszen itt amatőr játékosokról van szó, akik munka mellett fociznak. Éppen ezért nem biztos, sőt biztos, hogy nem a legjobb keretükkel tudnak kiállni. Persze ez érvényes mind a két fél számára. A mostani Nyárlőrinc-Kunszállás mérkőzés azt hivatott eldönteni, hogy a hazaiak partiban lesznek-e még az elsőségért, vagy „csak” a dobogó valamelyik fokát tudják megszerezni. Még pedig azért, mert már csak egy mérkőzésük van hátra, a többi dobogóra esélyes csapattal szemben, akinek kettő. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott a másik fölé emelkedni. A második játékrészben egy szabadrúgás után, Kertész Ádám révén, megszerezte a vezetést a Kunszállás 0:1. Pár perccel később Rádi Zsolt növelni tudta az előnyt 0:2. A 78. percben Horváth Balázs megkapta második sárga lapját, majd pedig a pirosat. A hátralévő időben a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy legalább egy gólt tudjanak szerezni, de ez nem sikerült.

Ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe került a Nyárlőrinc, már ami a dobogót illeti. A szombati mérkőzésen mindenképpen győzni kell a Vasutas ellen ahhoz, hogy esélyük legyen még arra, hogy legalább a harmadik helyet elcsípjék. Minden valószínűség szerint a bajnoki cím sorsát az utolsó forduló, a Kiskunfélegyházi HTK II-SC Hírös-ÉP mérkőzés fogja eldönteni.

Nyárlőrinc-Kunszállás 0:2 (0:0)

Nyárlőrinc, vezette: Béleczki László (Tasnádi Dávid Miklós, Juhász Dóra).

Nyárlőrinc: Balla – Mohácsi, Palatinus, Sajtos (Sáfrány 55.), Horváth B., Nyúl, Németh, Vojtovics, Lakatos, Orosz (ifj. Kemenes 74.), Bali. Edző: Kemenes György

Kunszállás: Jelen – Kádár (Hegedűs 76.), Fekete, Vincze, Rádi, Szalai (Balasi 90.), Kertész Á., Börönde (Fütyü 88.), Jókai, Pálnok, Fábián. Edző: Kertész Gábor

Gól: Kertész Á. 63., Rádi 75. Kiállítva: Horváth 78.