1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Elkezdte a felkészülést a Tiszakécske a másodosztályra

Megkezdte felkészülését a 2021/2022-es bajnokságra a Tiszakécskei LC labdarúgó csapata. A hétfői első edzésen huszonegy mezőnyjátékos és kétkapus vett részt.

 

Az első összejövetelt 13 órára hívta össze Nagy Sándor vezetőedző. A játékosok többsége megmaradt az NB. III-as keretből, de azért néhány új arccal is lehetett találkozni. Az új játékosokról Nyilas Elek szakmai igazgatót kérdeztük. – A két helybéli fiatal játékossal Lovas Zsomborral és Lovas Andorral már korábban aláírtuk a szerződést. Az ikrek már az elmúlt évi bajnokságban bemutatkoztak az NB. III-as csapatunkban. Érkezett hozzánk Erdei Carlo Kaposvárról, aki a támadó középpályát fogja erősíteni. Vachtler Csaba szintén Kaposvárról jött, aki az első és a második ligában is játszott már, ő a védelem jobb oldalában jelenthet erősítést. Végső Előd egy tehetséges húsz éves fiatalember, akire hosszú távon számítunk a belső védelemben, bízunk benne, hogy a jövő embere is lesz, Korábbi csapata a Nyíregyháza volt. Farkas András a védelem bal oldalán játszhat, de a hátsó alakzatban bárhol megállja a helyét, ő Kazincbarcikán rúgta legutóbb a labdát, előtte pedig Cegléden, de valójában kecskeméti, közülünk való, így igazából hazatért. A fiatal, 2002-as születésű Benke Áront teszteljük, jó esélye van arra, hogy szerződést kapjon nálunk, legutóbb Hollandiában játszott, onnan érkezett haza, de előtte a Puskás Akadémia játékosa volt. Csatár szekcióban még keresünk Kalmár Ferenc és a Zádori Krisztián mellé játékosokat. Kapus poszton is lesz változás, Holczer Ádám korábban a Ferencvárosban és Soroksáron is játszott, legutóbb pedig az NB. I-es Paks csapatának őrizte a hálóját. Még nem fejeztük be a keret végleges kialakítását, a támadó poszton szeretnénk mindenképpen egy-két embert látni.

Nyilas Elek elmondta még, hogy az NB. III-as bajnokságot nyert csapatból távozott: Molnár Márk, Zvara Dávid, Ternován Patrik, ifj. Nyilas Elek, Szabó Dávid és Pácsa Zoltán is. Az utóbbi két játékost nagy figyelemmel kísérik. Fülöp Noelt szerette volna megtartani az egyesület, de neki sajnos a térde nem bírja már a nagyobb terhelést, így valószínűleg alacsonyabb osztályban fogja majd folytatni a játékot. Gréczi Gábor is ott volt az edzésen, akit újból meg kellett műteni. Egyelőre csak apróbb mozgásokat végez, de talán a jövő héten már elkezdheti a futást, és ha minden jól megy, akkor egy hónap múlva, ha nem is teljesértékű edzést, de fog majd tudni végezni.

Nagy Sándor vezetőedző nyolcvan perces játékos edzést vezényelt le a huszonegy labdarúgónak. A két hálóőrrel, Tajti Norberttel és Baráth Bencével Nagy Zsolt kapusedző külön foglalkozott, Holczer Ádám az első edzésen még nem tudott részt venni. Kedden már két edzés vár a játékosra, és csütörtökön is délelőtt és délutáni mozgáson vesznek részt a keret tagjai, míg szerdán és pénteken csak egy-egy alkalommal kell végrehajtaniuk az edzői utasításokat. Szombaton és vasárnap pihenőt kapnak. Az új játékosok több helyről érkeztek, így nyilván valóan nincsenek egyforma edzettségi szinten. Ezt az elkövetkezendő egy hétben egységessé szeretnék tenni, és természetesen össze kell majd szokniuk azokkal, akik az elmúlt évben is a Tiszakécskét erősítették, hogy a másodosztályban is jó teljesítményt tudjanak nyújtani. Nagy Sándor azt szeretné, hogy minél hamarabb kialakuljon a végleges keret.