1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Tiszakécskei győzelem a Monor ellen

A második felkészülési mérkőzését is lejátszotta a Tiszakécskei LC NB. II-es csapata. Ezúttal az egy osztállyal lejjebb játszó Monor volt az ellenfél, akik az elmúlt bajnokságban a középmezőnyben végeztek.

Ha azt mondjuk, hogy az időjárás nem éppen a labdarúgásnak volt kedvező, akkor sem állítunk valótlant. A találkozó délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődött, és akkor a levegő hőmérséklete jócskán meghaladta a harminc fokot, a mérkőzés végére pedig elérte a harminchetet. – Szervezett, agresszív típusú csapat volt a Monor, élvezetes, jó mérkőzést játszottunk egymással, nyilatkozta Nagy Sándor vezetőedző. – A meleg mindenkire rányomja a bélyegét, nem csak ránk, hanem az ellenfelünkre is, így ezzel nem is érdemes foglalkozni. Az edzőmérkőzések arra valók, hogy lássuk hol léptünk előre, hol vannak hiányosságok, hol vagyunk azon a szinten, ami ebben az időszakban elvárható. Természetesen vannak hibák, amiket ki kell javítanunk. Forgatjuk a játékosokat, hogy ki kivel találja meg legjobban, a legideálisabban az összhangot, hogy ki tudjuk alakítani a bajnokság kezdetére a pályára lépő tizenegy játékost.

Nagy Sándor hozzátette még, hogy gyakorlatilag meg van a keret. Amennyiben sikerül találni egy támadó szélsőt, aki hozzá tudna még tenni a csapat játékához, akkor azt még leigazolnák. Jelenleg három fiatal, Lovas Zsombor, Lovas Andor és Benke Áron az, akik 2002 előtti születésűek. Hozzájuk szeretnének még egy, ebből a korosztályból származó labdarúgót igazolni. Erre minden valószínűség szerint ezen a héten, sor kerül. Gréczi Gábort két alkalommal is megműtötték, ő külön edz, végzi a rehabilitációt, az edzőtáborba utazik majd a csapattal. Előreláthatólag augusztusban már a második csapatban fog majd játszani.

Szombaton újabb felkészülési mérkőzés vár a Tiszakécskére. Az első osztályú Mezőkövesd otthonába utaznak, ahol néhány héttel ezelőtt éppen ott sikerült pontot tenni a harmadosztály megnyerésére. Az NB. I-es csapat ellen kétszer hatvan percet fognak majd játszani, és akkor is sort fog majd cserélni az első és a második játékrész között a vezetőedző.

Előkészületi mérkőzés, Monor–Tiszakécske 0–1 (0–0)

Tiszakécske első félidő: Baráth – Végső, Csáki, Farkas A., Horváth Attila, Erdei, Benke, Garacs, Gyurján, Beliczky, Zádori.

Második félidő: Baráth – Oláh, Kiprich, Farkas N., Lovas Zs., Lovas A., Pongrácz, Albert, Kalmár, Pál, Vachtler. Gól: Pál 70. percben.