1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Kiskunfélegyháziak és budafokiak az alpári alkotó táborban

Közel három évtizede, ilyenkor nyáron, alkotók lepik el Tiszaalpár utcáit, nevezetességeit és természeti szépségeit. A művészek a Kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör és a Budafoki Mészáros László Képzőművészeti Egyesület tagjai.

 

Ez már a huszonnyolcaik Tiszaalpári Alkotó Tábor (TAT). – Az eddigi hagyományoknak megfelelően Budafokról öten, Kiskunfélegyházáról pedig tizenegyen kértek szállást, mondja Biczók Mihály főszervező. Ezen kívül heten vannak olyanok, akik vállalják, hogy mindennap kiutaznak hozzánk. A kiskunfélegyháziak szakmai vezetője évek óta Török Tamás, a budafokiaké pedig Nauberger István, de ő most nem tudott eljönni. Naponta átlagosan tizenhat, tizennyolc fő veszi igénybe az étkezést. Az önkormányzat megszervezte az alkotók számára a szállást a Rigófütty Vendégházban, amit ők fizetnek. Az étkezést az önkormányzat biztosítja, de bizonyos térítést ott is vállalniuk kell. A korábbi években úgy volt, hogy a táborlakók képekkel ajándékozták meg az önkormányzatot. Most azonban úgy döntöttünk, hogy a kapott alkotásokat továbbadjuk a támogatóknak, mert jelentős azoknak a száma, akik már több tíz év óta rendszeresen, minden egyes alkalommal, vacsorával, vagy valamilyen termékkel segítik az étkezésüket. Van olyan nagykereskedelmi cég, aki ingyen biztosítja az ivólevet, a reggelihez a különböző élelmiszereket. Összességében két-háromszáz ezer forint értékű alapanyag szokott összegyűlni így, amit kapunk. Ebből természetesen a helyiek a legjelentősebbek, mint például Barna Sándor, aki egy birkát ajánlott fel, és amiből természetesen pörkölt készült, vagy Magony Gáspár pálinkafőző, aki a „fertőtlenítőszert” biztosítja, hogy a bacilusokat elüldözzük. Az alkotótáborban készült képekből a kiállítást augusztus 4-én nyitjuk meg a piaccsarnokban, amit két napig tekinthetnek meg az érdeklődők. Csütörtökön este pedig megtartjuk a záróvacsorát, amit Kecső Ferenc vállalt, és a Tiszatáj Vendéglőben fogunk elfogyasztani.

A korábbi években mindig volt valamilyen szakmai téma, ami köré vonták a tábort. Most különösebb téma nincsen, marad a hagyományos csapásirány, vagyis a plain air festészet, a grafika. – A témánk mindig az alpári táj, a településhez kötődő természeti jelenségek, ki mit lát meg, vesz észre a faluból, és ennek hatására milyen érzés tölti el. Ezt már Török Tamás szakmai vezető mondja. Nem szerettem volna tematikus dolgokat, mert egy részt vannak új alkotók is, akik most szokják meg a környezetet, más részt pedig nem mindenki egyszerre érkezik, van, aki később kapcsolódik be a munkába. Mindenki ott alkot, akol akar. Erre lehetősége van a Kádár Lajos Közösségi Házban, a szállásunkon lévő kiülőben, de a természetben is. Rézkarc, linómetszés, hidegtű ezek sokszorosított grafikai eljárások, ezen kívül olajfestészet, portré rajzolás és tűzzománc is szerepel az alkotások között, így széles körű a repertoár. Már az elmúlt évben is itt voltunk a vendégházban, ahol nagyon jó a kiülő, mert nagy helyünk van. Korábban, amikor egy helyen voltunk, akkor kijelöltünk napokat, amikor korrektúráztuk az alkotásokat. Most nehezebb helyzetben vagyunk, de mindig szólnak, hogy kinek nézzem meg az alkotásait, így egyénenként korrektúrázom. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak ketten vagyunk, bárki odajöhet, mert az a jó, ha tanul belőle. De fontos, és szem előtt tartom, hogy megnézzem az alkotásokat.

A tábor végén mindenki felajánlja az alkotásait a kiállításra. Természetesen nem mennyiségre, hanem minőségre megyünk. Általában sokkal több alkotás születik, mint ami látható. Kiválogatjuk a jobbakat, de mindenkitől lesz kép. Az is elképzelhető, hogy megvásárolják a kiállított alkotásokat. A kiállításra kerülő képeket Bodor Ádámmal, aki helyi alkotó, és a jobb kezem, állítjuk össze. Egyébként már a korrektúrák alkalmával el szoktuk azt dönteni, hogy melyik képek lesznek azok, amelyeket a nagy közönség is láthat majd.

A Tiszaalpári Alkotót Tábor augusztus 8-án zárja be kapuit.