1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Pontért, pontokért megy Békéscsabára a Tiszakécske

Vasárnap a harmadik fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság. A Tiszakécskei LC a Viharsarokba, a Békéscsaba 1912 Előre otthonába utazik.

Egyik csapat sem mondhatja el azt magáról, hogy jól kezdte a másodosztályú bajnokságot, mert mind a ketten elvesztették az első két fordulót. A tiszakécskeiek a Győrtől és a Nyíregyházától a békéscsabaiak pedig a Szegedtől és a Dorogtól szenvedtek vereséget, így egyikük sem szerzett még pontot. Éppen ezért a mostani találkozó mind a két fél számára nagyon fontos lesz. Nagy Sándor a Tisza-partiak vezetőedzője minden mérkőzés előtt elmondja, hogy győzni szeretnének. Ez természetes, de mint tudjuk ez nem lehetséges, a hozzáállást viszont dicsérni lehet. – Megteszünk mindent annak érdekében, hogy jól szerepeljünk, nyilatkozta Nagy Sándor. – Az eddig lejátszott két bajnoki mérkőzésre is úgy készültünk, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Sajnos ez nem jött össze, éppen ezért a csapatra ez rányomta a bélyeget. Mind két találkozót értékeltük, sok lehetőségünk volt, de egyéni hibák közrejátszottak abban, hogy nem tudtunk pontokat szerezni. A futballban nincs ha kategória, éppen ezért azzal kell szembesülnünk, hogy két mérkőzés után nem szereztünk pontot. Csabára úgy megyünk, hogy pontot, pontokat kell gyűjtenünk. Egyszer ennek a győzelem nélküli folyamatnak vége kell lenni, annak a munkának, amit eddig beletettünk ki kell jönnie. Dolgozunk azon, hogy jók, minél jobbak legyünk. Erőnk van hozzá, rajtunk és az ellenfelünkön múlik, hogy milyen eredményt tudunk elérni. A Nyíregyháza elleni mérkőzésen a csapat nem azt a teljesítményt nyújtotta, mint amit vártunk. Az eredmény nem volt számunkra kedvező, de ezt az egész csapat hajtotta végre.

Annak, hogy az első félidő 38. percében három játékost is lecserélt a vezetőedző, meg voltak az okai. Persze az is ritka, hogy a 28. percben 0:3 legyen az eredmény. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de Nagy Sándor szerint 0:3 után mindenképpen bele kellett nyúlnia a csapat felállásába, változtatni kellett. A három csere után úgy érezte, hogy kiegyenlítették a játékot, mert az utána következő időszakot 1–1-re hozták. Meg akarták fordítani a mérkőzést, de nem sikerült. Lehetett volna rosszabb is a helyzet, több gólt is kaphattak volna, és akkor biztosan teljesen szétesett volna a csapat. A hátralévő időszakban stabilizálták a helyzetet és azt az időszakot pozitívan értékelte.

Farkas András mindössze néhány percet tudott eltölteni a pályán, mert utána megsérült. Novák Csanád rálépett a térdére, és mivel egy magas játékosról van szó, nem kis súllyal, sérülés lett a vége. Emiatt minimum két hét pihenő vár rá.

Nagy Sándor elmondta még, hogy Békéscsabán sem állnak be védekezni, gólt, gólokat szeretnének rúgni, és nem szeretnék, ha a hálójuk megzörrenne. Keresik a legjobb csapatot, de mindig az a legjobb, amelyik nyer. Ezen dolgoznak, ezzel próbálkoznak. A találkozó vasárnap 19 órakor kezdődik Békéscsabán, a Kórház utcai stadionban.