1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Bemutatták Tiszaalpár falukönyvét

Közösségfejlesztő pályázaton nyert pénz keretén belül megvalósult Tiszaalpár falukönyve melyet kedden délelőtt mutattak be a művelődési ház kamaratermében.

 

A megjelenteket dr. Vancsura István polgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte és megköszönte mindazoknak a segítségét, akik a könyv szerkesztésében, megjelenésében segítséget nyújtottak. A könyv, melyet Gulyás Anikó, Ivicz Netta és Víglási Krisztina szerkesztett, a múlt gyökeréből emel ki nagyon sokat, de a jelen történéseit is bemutatja, és minden benne van, mint egy jó kalendáriumban. – Mit is jelent pontosan a falukönyv, kalendárium, tette fel a kérdést Ivicz Netta, és mindjárt meg is adta rá a választ. A közösségi kalendárium a hely emlékezet feltárását és megőrzését, a közelmúlt eseményeinek megörökítésére szolgáló, a helyi polgárok közösségi együttműködésének fejlesztését segítő, a helyben lakók által írt és szerkesztett, nyomtatásban megjelent kiadvány. A falukönyv annak tudatosítását szolgálja, hogy az emberek megértsék a velük, a körükben történtek által leírva különös és megismételhetetlen értékeket hordoznak. E tevékenység nagyban eltér attól a szokásos megoldástól, amikor egy felsős specialistát, szakértőt bíz meg a település a helyi kiadvány megírására. Tiszaalpárnak lehetősége nyílt egy falukönyv megalkotására, bő egy éve már, hogy kollégámmal Gulyás Anikó közösségfejlesztővel elkezdtünk ötletelni, hogyan lehetne megvalósítani a könyvet. Ehhez segítséget kértünk és kaptunk Víglási Krisztinától, aki a helyi újság szerkesztője. – Egy könyv szerkesztése, megvalósítása hatalmas feladat, főleg azért, hogy mi kerüljön bele, mondta Víglási Krisztina. – Tiszaalpárnak rengeteg értéke, sok közössége és értékes személye van, ezeket kellett összeállítani egy tematika szerint. A könyvben van helytörténet, természeti érték, az általános iskolákról, és az óvodákról is szó esik. Az intézményekről hatalmas képes anyagot kellett átnézni. A helyi értékek is bekerültek a könyvbe, csak úgy, mint a közösségek, egyesületek, civilszervezetek, és persze a vállalkozások is, mert nélkülük a gazdasági élet nem tudna működni a településen. Természetesen a hagyományok és a rendezvények is belekerültek a könyvbe, amely háromszáz oldalas lett.

A bemutató után a könyvet a megjelentek megnézhették és meg is vásárolhatták. Akik pedig valamilyen formában részt vettek a könyv magvalósulásában, azok ajándék példányt kaptak. Vancsura István polgármester virágcsokorral köszönte meg Ivicz Netta munkáját, aki elhagyja az önkormányzatnál végzett eddigi munkáját, és tanítani fog.