1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Tíz emberrel is helyt állt a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 11. fordulójában a Tiszakécskei LC a Soroksár SC-t fogadta. A találkozó előtt a vendégek a 16., míg a hazaiak az utolsó helyet foglalták el a tabellán.

 

A tiszakécskei csapat eddigi gyenge szereplése nem maradt nyom nélkül. A klub hét közben megköszönte Albert Ádám és Gyurján Bence eddig teljesítményét, és már nem tartanak rá igényt. Ez minden bizonnyal kihat a többiekre is, és megpróbálnak mindent annak érdekben, hogy feljebb lépjenek a tabellán. A két játékos menesztésével kapcsolatban megkérdeztük Visinka Ede vezetőedzőt, de ő csak annyit mondott, hogy így döntöttek. A Soroksár elleni találkozó nagy valószínűséggel vízválasztó is, mert győzelem esetén lehetett volna felfelé kapaszkodni, vereség után, viszont nagyon nehéz helyzetbe került az egyesület. A hazai szurkolók is nem tetszésüket fejezték ki azzal, hogy az egyik közösségi oldalon arra szólították fel a nézőket, hogy ne menjenek ki a mérkőzésre. Ez azonban csak néhány embert érintett, az igazi kécskei szurkolók ott voltak a nézőtéren.

A találkozó vendég rohamokkal kezdődött. Minden bizonnyal az volt a célja Lipcsei Péter vezetőedzőnek, hogy meglepjék a kécskeieket. Végül is ez bizonyos szempontból sikerült is, mert a 12. percben Oláh Máté a 16-oson belül fellökte Harist, amiért büntető járt a Soroksárnak. Nagy meglepetésre a játékvezető a piros lapot is felmutatta a védőnek. A tizenegyest Kovac a jobbra mozduló Tajti mellett, a bal sarokba rúgta 0:1. Ez az ítélet mindenkit meglepett, de a hazaiak nem adták fel és felpörgették a játékot, és egyenlő ellenfelei voltak a Soroksárnak. Az első félidő utolsó percében szögletrúgás után Csáki balról nagy erővel a jobb sarokba lőtt 1:1. A második játékrész ugyan úgy kezdődött, mint az első, heves vendég rohamokkal. Az 54. percben a bal oldalról beadott labdát Lovrencsics a jobb alsó sarokba lőtte 1:2. Mindössze kilenc percet kellett várni az újabb soroksári gólra. Ekkor jobb oldali szöglet után Hudák laposan a jobb alsó sarokba lőtt 1:3. A 65. percben Heffler 25 méterről, szabadrúgásból a jobb alsó sarokba csavart 2:3. A találkozó hátralévő részében a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy legalább az egy pontot megszerezzék, de nem sikerült. Talán, ha a játékvezető a mérkőzés elején nem olyan szigorú, más eredmény született volna. Az első asszisztense pedig több esetben nem ért oda az előre ívelt labdáknál, és nem tudta beinteni a lest. A játék képe alapján legalább az egy pontot megérdemelte volna a Tiszakécske.

– Úgy érzem, hogy nem érdemeltünk vereséget, még úgy sem, hogy 80 percet emberhátrányban játszottunk, hősiesen játszottak a fiúk, csúsztak, másztak a pályán, mondta a találkozó után Visinka Ede. – A kiállítást nem tudom megítélni, a játékvezető így döntött. Ami utána történt, arra viszont büszke vagyok, mert emberhátrányban is egy ilyen jó csapat ellen, mint a Soroksár, két alkalommal is vissza tudtunk jönni a meccsbe, és a végén még mentünk az egyenlítésért. Ami elszomorít, az az, hogy nem mozdultunk el az utolsó helyről. Ha maradtunk volna 11-en képesek lettünk volna megnyerni a mérkőzést, sajnos így vereség lett belőle.

– Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert nekünk az volt a legfontosabb, hogy két vereség után begyűjtsük a három pontot. Meg kell dicsérnem az ellenfelet is, mert nagyon jó erőkből álló csapat, de nyilván befolyásolta a korai kiállítás is az eredményünket, nyilatkozat Lipcsei Péter. –Az, hogy kiállítás volt-e, azt a kispadról nem lehetett látni, de egy nagyon jó Tiszakécskét sikerült megvernünk. Azt gondolom, hogy ennek a csapatnak nem ott van a helye, és remélem, hogy feljebb is fognak kerülni a tabellán, és elkerülnek a veszélyzónából. Mondom még egyszer, hogy a legfontosabb az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést, ezt abszolválták a fiúk. Most lesz két hetünk, hogy rendeződjünk.

Tiszakécskei LC–Soroksár SC 2:3 (1:1)

Tiszakécske, 250 néző, vezette: Szilágyi Sándor (Albert István, Bede Tamás)

Tiszakécske: Tajti – Uzoma (Vachtler 59.), Kiprich (Farkas A. 68.), Csáki, Oláh M., Farkas N., Pál A. (Horváth A. 59.), Erdei, Pongrácz, Kovács B. (Szalay Sz. 46.), Heffler (Galacs 85.). Vezetőedző: Visinka Ede

Soroksár: Varga – Ternován, Gyömbér, Valencsik, Pászka, Hudák, Haris, Korozmán, Redzic (Ladányi 69.), Lovrencsics, Kovác (Gengeliczki 89.). Vezetőedző: Lipcsei Péter

Gólszerző: Csáki 45., Heffler 65., ill. Kovac 13., Lovrencsics 54., Hudák 63., Kiállítva: Oláh 12.