1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Nyárlőrinc nyerte a szomszédvári rangadót

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában a 9. fordulóban a két szomszéd település, Lakitelek és Nyárlőrinc játszott egymással. A vendégek magabiztos játékkal győztek a hazaiak ellen.

 

A két szomszéd vár mindig nagy mérkőzést vív egymással, ez a mostani azonban nagyon egyoldalú volt. A nyárlőrinciek már a 3. percben megszerezték a vezetést. Bali a tizenhatos vonalánál egy csel után jobbra adta a labdát Sztareknek, aki kilőtte a jobb alsó sarkot 0:1. A gól után kiegyenlített játék folyt a pályán, de a 35. percben Petyaritynak kellett egy hatalmasat védeni, amikor Bali jobb alsó sarokba tartó labdáját tenyerelte ki. A 41. percben Kovács Mihály a felső kapufát találta telibe. A félidő utolsó percében Tamás Richárd egyedül, senkitől sem zavartatva, vezethette kapura a labdát, de Vargába rúgta a játékszert.

A második félidő úgy kezdődött, mint az első, korai vendég góllal. A 47. percben ezúttal is Sztarek volt eredményes, egy lepattanó labdát helyezett a lakiteleki kapuba 0:2. Öt perccel később Farkas Márk a jobb oldalon lefutotta védőjét, majd befelé vitte a labdát, már bent járt a tizenhatoson belül, mikor átemelte Petyarity fellett 0:3. A 74. percben szépített a hazai csapat. Bal oldali beadás után Tamás Richárd lőtt a kapuba 1–3. Két perccel később jött az újabb nyárlőrinci gól. Farkas jó ütemben ugratta ki Sztareket, aki Petyarity mellett a jobb alsó sarokba lőtt 1:4. A 78. percben tűzijátékot rendezett a Lakitelek a nyárlőrinci kapu előtt. Több játékos előtt is lehetőség nyílt a gólszerzésre, de mindegyik elvétette. A 86. percben Sztarek a jobb oldalról adott be, Túri üresen állt és a tizenhatosról a kapuba lőtt 1:5.

Ezen a találkozón nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A nyárlőrinciek sokkal szervezettebben, gyorsabban és jobban játszottak. A lakitelekieknek csak felvillanásaik voltak. A találkozó után az egyik nyárlőrinci szurkoló meg is jegyezte, nem tudom mikor győztünk ilyen arányban a Lakitelek ellen, talán soha.

Lakiteleki TE–Nyárlőrinci LSC 1:5 (0:1)

Lakitelek, 200 néző, vezette: Borbényi Miklós (Csákó Patrik, Csorba Gábor)

Lakitelek: Petyarity (Hollay 84.) – Dobos, Kasza, Tombácz, Harabula, Illés K., Csikós, Kalócz, Kovács L. (Kovács M. 60.), Illés B., Tamásy R. Edző: Verebélyi Gábor

Nyárlőrinc: Varga – Palatinus, Sajtos, Bognár (Németh N. 46.), Tóth R. (Horváth B. 46.), Kovács M. (Nyúl 72.), Farkas, M. (Túri 84.) Faragó (Medveczki 80.), Sztarek, Orosz, Bali. Játékos-edző: Torbavecz Tamás

Gól: Tamás 74., ill. Sztarek 3., 47., 76., Farkas 52., Túri 86.

Verebélyi Gábor: Az eredmény jól mutatja a két csapat közötti különbséget. Sokat fejlődtünk játékban, labda kihozatalban, ami látszódott is a játékunkon, de ez még kevés a győzelemhez. Gratulálok a Nyárlőrincnek!

Bali Gábor a nyárlőrinciek csapatkapitánya: Az első félidőben kicsit lassabban játszottunk, meglátszott rajtunk az egy hét kihagyás a szabadnap miatt. A második félidőben már a saját játékunkat tudtuk játszani, gyors embereinkkel nem tudtak mit kezdeni az ellenfél védői. Úgy gondolom, hogy ilyen arányban is megérdemelt a siker. Gratulálok az ellenfélnek és a csapatomnak is!