3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2022.08.13. szombat, Ipoly
  2. |
  3. 28 °C
  4. |

Vadászat után ebéd, majd kártyaparti

Remek idő fogadta szombaton azokat a puskás embereket és a hajtókat, akik részt vettek a Szentkirályi Szent Hubertus Vadásztársaság szokásos hétvégi vadászatán.

 

Ezúttal a szokásosnál többen voltak, mintegy negyvenen, mert több, a társasághoz tartozó vadász is hívott vendéget. Mivel már januárt írunk, így nyúlra nem lehetett lőni, csak fácánkakasra, és természetesen dúvadra. Ezen a napon a madarak szerencsésebbek voltak, mint a vadászok, hiába engedtek ki nevelt fácánokat három helyen, mintegy hatvan kakast. Az öt hajtásban a puskás embereknek mindössze harminckettő fácánt sikerült lelőni. Rajtuk kívül még két szarka is terítékre került.

A vadászat végén Kovács Ferenc vadászatvezető kiosztotta a terítéken lévő madarakat. Ezúttal nem jutott mindenkinek, de ilyenkor az a szokás, hogy a vendégvadászoknak adják át először a kakasokat, a maradékot pedig elosztják. A helyi vadászok ilyenkor lemondanak a kompetenciáról. A teríték osztása után Vörös József, helyi vadász, hívta meg a vadászaton résztvevőket egy marha- és birkapörkölt ebédre.

A vadászok és a helyi emberek között népszerű a fájer kártyajáték, amit hetente legalább egyszer játsszák a vadászháznál. Amint azt mondták, azért szeretik ezt a játékot, mert egyszerű, mindenki könnyen megtanulhatja, és akkor sincs baj, ha esetleg nagyobb zaj van a teremben. Az ebéd elfogyasztása után néhány órás fájer kártyapartin is részt vettek azok, akik ismerik ezt a kártyajátékot.

Ebben a szezonban még három alkalommal lesz lehetőségük a vadászoknak, hogy fácánkakast lőjenek.