1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Rangadót nyert a Tiszakécske II a Jánoshalma ellen

A 15. fordulóval folytatódott a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság. Ebben a harmadik helyezett Jánoshalma és a negyedik Tiszakécske II találkozott egymással Tiszakécskén.

 

Már a találkozó elején hatalmas küzdelem folyt a pályán, amit egy-két belemenés is tarkított. A hazaiak taktikusabban, fegyelmezettebben játszottak, míg a vendégek kontrákkal kísérleteztek. A félidő közepén a büntető területen belül Oláh kezéhez rúgták a labdát, amiért tizenegyest ítélt a játékvezető. A büntetőt Safranj Sasa végezte el, és a jobbra mozduló Baráthal ellentétes irányba a bal alsó sarokba lőtte 0:1. A második játékrészben magasabb fokozatra kapcsolt a Tiszakécske, aminek meg is lett az eredménye. Az 50. percben István László szabadrúgást végzett el a kaputól mintegy harmincöt méterre. A belőtt labdát a védők lába között Oberna helyezte a hálóba 1:1. A 67. percben jobb oldalról adott be Oláh Máté. István pedig közelről a bal alsó sarokba lőtte a játékszert 2:1. Az utolsó tíz perc hozta meg az igazi játékot, amikor a Jánoshalma is azt játszotta, amit tud. Ekkor Baráth Bencének három alkalommal is bravúrral kellett hárítani, de az eredmény már nem változott

Tiszakécske II–Jánoshalma 2:1 (0:1)

Tiszakécske, 50 néző, vezette: Sebestyén László (Berger Tibor, Apró Ferenc).

Tiszakécske: Baráth – Tóth-Molnár, Oláh, Hoffmann, Lovas Zs. – László Zs. (Varga N. 68.), Oláh M., Oberna G. – Tóth K. (Steklács 86.), Káli, István L. Edző: Bagi Gábor

Jánoshalma: Lengyel – Safranj, Cvetkovic, Stojanovic M., Jesic, Stojanovic V., Sőreg (Jeszenszky 77.), Popovic (Lengyel 53.), Szabó Sz., Kujundzic, Babic. Edző: Florin Nenad

Gólszerző: Oberna 50., István 67., ill. Safranj 26.

Bagi Gábor: Azt fogalmaztam meg a csapatnak a tavaszi rajt előtt, hogy ha tényezők szeretnénk lenni ebben a bajnokságban, akkor az első két mérkőzésen négy pontot kell gyűjteni. Ezt teljesítettük. Talán a Jánoshalma volt ebben a bajnokságban, akit még nem győztünk le, csak most. A vendégek azt mondták a találkozó előtt, hogy 120 százalék kell a mérkőzés megnyeréséhez, most ezt a 120 százalékot mi tettük hozzá. Végig küzdelmes mérkőzésen megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Nagyon jó volt a kapusunk, a védelmünk a paprikás mérkőzésen. Ilyennek kell lenni egy rangadónak, amikor a harmadik csapat játszik a negyedikkel.

Sarok Attila a Jánoshalma technikai vezetője: Gratulálok a Tiszakécskének, ma jobban akarták a győzelmet. Két egyéni hibából megfordították a mérkőzést. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, küzdöttünk, de ez kevésnek bizonyult. Megyünk tovább előre.