1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Éhesek a győzelemre a tiszakécskei játékosok

Két hét szünet után, a 30. fordulóval folytatódik a Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság. Vasárnap a Tiszakécskei LC a Soroksár SC otthonába utazik.

Az idei mérkőzéseken eddig mind a két csapat jól szerepelt, a tiszakécskeiek kicsit jobban, mert a kilenc lejátszott mérkőzésből hat alkalommal győztek, egy döntetlen játszottak és két alkalommal szenvedtek vereséget, ami tizenkilenc pont begyűjtését jelentett számukra. Ezzel szemben a soroksáriak négyszer győztek, négyszer játszottak döntetlent és egy alkalommal hagyták el vesztesként a pályát, ami tizenhat pontot ért. A soroksáriak egyébként két ponttal megelőzik a tiszakécskeieket, tehát egy vendég győzelem esetén még feljebb tudnának lépni a tabellán.

Visinka Edét arról kérdeztük, hogyan használták ki a válogatott mérkőzések miatt, ezt a kis szünetet, mennyire tudtak feltöltődni a játékosok? – Jól dolgoztak a fiúk ez alatt az idő alatt, jó látni azt, hogy teljesen egyben van a csapat, válaszolt a vezetőedző. – Az látszik a srácokon, hogy szeretnek együtt lenni, és minden feladatot elvégeznek. A bajnoki szünet alatt persze megpróbáltuk felfrissíteni a társaságot, mert most tavasszal kilenc nagyon kemény mérkőzés van mögöttünk. Nem is nagyon forgattam a játékosokat, mert jó eredményt produkáltunk. Edző mérkőzést nem terveztünk, az elmúlt héten pénteken viszont kétszer harminc perces kétkapus mérkőzést játszottunk egymás ellen. Szombaton és vasárnap szabadnapot kaptak a játékosok, így egy két kivétellel, akik plusz feladatot kaptak, mindenki azt csinált, amit szeretett volna. Örömteli volt számomra az, hogy akik az elmúlt hétvégén, visszajátszottak a megyei I osztályú csapatba, azok hozzásegítettek a sima győzelemhez. Kellett nekik az a játékidő, mert kérték is a játékosok, hogy játszhassanak, ami nagyon tetszett nekem. Érezték, hogy szükségük van azokra percekre, amit a pályán ellenfél ellen tölthetnek. Ez által megnőtt az önbizalmuk, és jobb kedvvel végezték a héten az edzéseket.

Visinka Ede elmondta még, hogy a keddi edzésen Farkas Norbert megsérült, rá valószínűleg két hétig nem számíthat, a többiek viszont rendben vannak. A Soroksár elleni találkozót úgy értékelte, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, mert a hazaiak is hasonló jó eredményt produkáltak az idei időszakban, mint a Tiszakécske. Kiélezett, nyílt sisakos mérkőzésre számít, ahol lehetetlen megjósolni az eredményt. Szeretnék elrontani Lipcsei Péternek a fél évszázados születésnapját. A Soroksár vezetőedzője ugyanis a napokban volt ötven éves. A hazaiak a találkozó előtt két ponttal előzik meg a Tiszakécskét, egy esetleges vendég győzelem esetén helyet cserélnének a tabellán. A csapatnak, a benn maradás érdekében, minden egyes mérkőzés nagyon fontos. A vezetőedző már több alkalommal is hangsúlyozta, hogy nem szeretnének visszakerülni oda, ahol hosszú ideig voltak, vagyis a tabella utolsó helyére. Éppen ezért nagyon keményen beleállnak a meccsbe, mert a Soroksár jó csapat, tele jó labdarúgókkal.

– Mondtam a játékosoknak, hogy minél előbb meg kellene szerezni azokat a pontszámokat, ami bent tart bennünket a másodosztályban. Ennek érdekében ezen a mérkőzésen is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győztesként hagyjuk el a pályát. A játékosok rendben vannak, tele önbizalommal, dinamikában, motiváltságban jól áll a szénájuk. Továbbra is éhesek a győzelemre, és remélem, hogy a mérkőzésen is ez fog majd kijönni, tette hozzá Visinka Ede.