1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Hamar eldöntötte a mérkőzés sorsát a Nyárlőrinc

Igazi rangadónak ígérkezett a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjának a 16. fordulója, ahol a Nyárlőrinc a Csólyospálossal találkozott. A mérkőzés végén a hazai szurkolók örülhettek.

 

A találkozó előtt a nyárlőrinciek hat ponttal előzték meg a vendégeket, így egy csólyospálosi győzelem eseten szorosabb lett volna a középmezőny. A hazaiak persze nem így gondolkodtak, és már a találkozó elején heves támadásokat vezettek. Ennek már a 4. percben meg is lett az eredménye. Sztarek Béla bal oldali beadása után a védőkről kipattant a labda, pontosan Farkas Márk elé, aki közelről a bal alsó sarokba lőtt 1:0. Nem sokat, mindössze két percet kellet várni az újabb hazai találatra. Gera Bence ügyetlenkedett a saját tizenhatosán belül, a labda Sztarekhez pattant, aki Andóczi-Balog Roland lába között talált a kapuba 2:0. A korai két gól sokként érte a csólyosiakat, de utána kiegyenlített játék folyt a pályán, az újabb gólt mégis a Nyárlőrinc érte el. A 22. percben jobb oldali szabadrúgást követően a hazaiak végezhettek el szabadrúgást az oldalvonal mellől, a labda átszállt a túloldalra, pontosan Altorjay Boldizsár elé, aki közelről a bal alsó sarokba lőtt 3:0. Egy újabb hazai támadás után Andóczi Balognak Sáfár lövését kellett lábbal védenie. A vendégek válasza, egy Maróti Tamás által eltalált kapufa volt. Kapufa tekintetében válaszoltak is a hazaiak, és nem is eggyel, hanem kettővel. A második játékrész elején a csólyospálosiak megpróbáltak faragni az eredményből, vezettek is egy-két jó támadást, de egy hatalmas kapus hiba után ismét a nyárlőrinciek szereztek gólt. Az 56. percben egy rossz hazaadás után Andróczi-Balog ügyetlenkedett, Kasza Zsolt elvette tőle a labdát és a hálóba lőtt 4:0. A hátra lévő időben is veszélyesebben támadott a Nyárlőrinc, de újabb gólt már nem sikerült elérniük. A hazai szurkolók tapssal jutalmazták csapatuk teljesítményét.

Nyárlőrinc–Csólyospálos 4–0 (3–0)

Nyárlőrinc, 150 néző, vezette: Biber Tamás (Apró Ferenc, Berger Tibor)

Nyárlőrinc: Balla – Sajtos, Tóth R., (Orosz 62.), Sáfár, Kovács M. (Nyúl 75.), Németh N., Farkas M. (Túri 80.), Sztarek (Sáfrány 26.), Altorjay, Fa-ragó S. (Bognár 78.), Kasza. Edző: Torbavecz Tamás.

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Kertész, Sipos, Novikov (Tóth Zs. 65.), Balogh (Hódi 76.), Gera, Maróti, Kardos, Szabó B., Engi, Bartalos (Zádori 71.). Edző: Á. Furus Gergő.

Gól: Farkas 4., Sztarek 6., Altorjay 22., Kasza 56. percben.