1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A diósgyőri edző váltás sem változtatja meg a tiszakécskei célokat

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 32. fordulójában Diósgyőrbe utazik a Tiszakécskei LC. A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik.

A hazaiak nem titkolt vágya, hogy a következő bajnokságban már a legjobbak között szerepeljenek. Ehhez pedig az első két hely valamelyikén kell végezniük a másodosztályban. Jelenleg a Vasas mögött a második helyen tartózkodnak a tabellán. A legutóbbi mérkőzésükön, a Dorog ellen, csak a 94. percben tudták maguk javára fordítani a mérkőzést. Azt megelőzően pedig 5–0-ás súlyos vereséget szenvedtek otthonukban a Szegedtől. A klub vezetése a mai (pénteki) napon úgy döntött, hogy Kondás Elemér vezetőedzőt felmenti a tisztségéből, helyette Dragan Vukmir veszi át a csapat irányítását. A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező szakember edzőként legutóbb a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát irányította. A szegediek jelenleg a harmadikok a tabellán, és csak két pont a hátrányuk a Diósgyőrrel szemben. A borsodi egyesület azért hozta meg ezt a döntést, mert a céljuk a feljutás az első osztályba.

Az őszi tiszakécskei mérkőzésen 1–2 arányú vendég győzelem született. A találkozóval kapcsolatban megkérdeztük Vachtler Csabát – aki az Ajka ellen hatalmas gólt lőtt és egy gól passzt is adott – hogy mire számít. A középpályás véleménye az volt, hogy pontot, pontokat szeretnének gyűjteni.

– Biztos vagyok abban, hogy az edző váltás felrázza majd a Diósgyőr játékosait, csipkedni fogják majd magukat hazai pályán az új edzővel, mondta Visinka Ede. – Számunkra nem jókor jött ez a váltás, de nem tudunk semmit sem tenni ellene. Próbáljuk a magunk játékát folytatni, mert jó formában, jó sorozatban vagyunk. Egy bajnokesélyeshez, nagy klubhoz, nagy szurkoló táborral rendelkező jó csapathoz megyünk vasárnap. Azt mondtam a játékosoknak, hogy csak magunkat nézzük és a pályát, semmi külső hatással ne foglalkozzanak. Ez alatt a két nap alatt a játékosok nem változtak, csak az edző, és két nap alatt nagy változást nehéz elérni. Lehet viszont egy plusz motiváció a diósgyőri játékosokban, akik lehetőséget kapnak, hogy megmutassák az új edzőnek, hogy meghalnak a pályán. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy ebbe a mérkőzésbe is bele fogunk állni, csak úgy, mint az eddigiekbe. Egy olyan szép stadionban, és egy olyan szurkolótábor előtt, mint amilyen a Diósgyőrnek van, öröm futballozni. Ha jobbak, akkor győzzenek le bennünket, de bizton állíthatom, hogy mindent megfogunk tenni annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk, tette hozzá a vezetőedző.