1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Kecskemét nyerte az NB. II-es megyei rangadót

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 36. fordulójában a Kecskeméti TE Hufbau vendége volt a Tiszakécskei LC. A megyei rangadóra sok néző volt kíváncsi.

 

Mind a két csapat számára fontos lett volna, hogy győztesként hagyja el a pályát, igaz, más okból. A kecskemétiek a feljutásért harcolnak, a tiszakécskeiek pedig a bennmaradásért. A hazaiak szerették volna kiküszöbölni az őszi vereséget, míg a vendégek meglepetésben gondolkodtak. Rosszul kezdődött a találkozó a Tiszakécske számára, hiszen már az első percben egy szöglet után Szalai megszerezte a vezetést 1-0. Az első tizenöt percben hatalmas lendülettel támadott a KTE, dűlőre akarták vinni a dolgot. Két gólt is szereztek, de a játékvezető mind a kettőt, les címén érvénytelenítette. A vendégek egyre jobban védekeznek, de igazi helyzetet nem tudnak kialakítani. Az első félidő közepén viszont nagy tűzijátékot rendeztek Varga kapuja előtt. Először Csáki lőhetett volna, de kivárt, majd Erdei, és Kosznovszky is a védőkbe rúgta a labdát. A találkozó vége felé mindent egy lapra tette fel a Tiszakécske, de nem tudott gólt szerezni.

– Az első félidőben nagyon hamar megszereztük a vezetést, utána úgy éreztem, hogy kézben is tartjuk mert több helyzetünk volt, ekkor teljesen az ellenfelünk fölé nőttünk, értékelte csapata teljesítményét Szabó István. – A második félidőben kicsit át kellett rendezni a sorokat, mert sajnos Lukács Dani megsérült, ezért más lett a játékunk. Ekkor törekedtünk az eredmény megtartására, de ez nem megy nekünk. A gyors ellentámadásainkat nem tudtuk befejezni, így izgalmasra sikeredett a hajrá. Le a kalappal a Tiszakécske előtt, mert jól játszottak ők is, igazi rangadó volt. Sok sikert kívánok nekik, mi pedig megiszunk egy pohár sört.

– Örülök annak, hogy parázs hangulatú megyei derbit játszottunk, ahol többnyire a futballra koncentrált mindenki, vélekedett Visinka Ede. – Jó volt ilyen nagy létszámú közönség előtt játszani. Nagyon sajnálom, hogy hamar szerzett vezetést a Kecskemét, sajnos nem tudtunk felszabadítani. Tudtuk, hogy a hazai csapat pontrúgásokból nagyon erős, ezt ma is bemutatta. Hátrányból egy ilyen ellenféllel szemben nagyon nehéz játszani. Büszke vagyok a fiúkra, mert végig mentünk az egyenlítésért. Élvezetes mérkőzést láthatott a közönség, aminek örülni lehet. Gratulálok a Kecskemétnek, azt kívánom, hogy jussanak fel az NB. I-be, mert megérdemlik, magunknak pedig azt, hogy maradjunk benn az NB. II-ben.

Kecskeméti TE Hufbau-Tiszakécskei LC 1-0 (1-0)

Kecskemét, 2600 néző, vezette: Kovács J. Zoltán (Szilágyi Norbert, Rózsa Dávid).

Kecskemét: Varga B. – Tóth D. (Buna 67.), Lukács (Szökrönyös 35.), Szalai, Szabó A., Vágó, Katona (Paudits 68.), Ryashko, Tóth B., Szuhodovszki, Hadaró (Grünvald 67.). Vezetőedző: Szabó István

Tiszakécske: Holczer – Máté, Kiprich (Vachtler 46.), Csáki, Uzoma, Balázs (Vólent 83.), Erdei, Kosznovszky (Pongrácz 72.), Kovács B., Kalmár (Marsa 59.), Gyurján (Beliczky 72.). Vezetőedző: Visinka Ede

Gólszerző: Szalai 1.


Resource id #245