1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Öt előkészületi mérkőzéssel készül a Tiszakécskei LC a bajnokságra

Hamarosan megkezdődik a felkészülés a Tiszakécskei LC NB. II-es labdarúgó csapatánál a 2022/2023-as bajnoki évre. A játékosok már június 13-a óta „mozgásban” vannak, ami azt jelenti, hogy személyre szabott feladatokat kaptak, amit a szakvezetés ellenőriz.

A közös felkészülés első napja június 27-e hétfő lesz. Ekkor már felmérésre is számíthatnak labdarúgók, és elkezdődnek a napi edzések. Remélhetőleg ekkorra már több új játékos is bekapcsolódik a munkába. Az első edzőmérkőzést július 9-én S11 órai kezdéssel hazai pályán, a Kelen SC ellen, akik az előző bajnokságban az NB. III Nyugati csoportjában a 15. helyen végeztek. Július 13-án szerdán Bicskére utazik a csapat. A hazaiak szintén az NB. III Nyugati csoportjában szerepeltek és hatodikként fejezték be a bajnokságot. Július 15-én szombaton Cegléd lesz az ellenfél, akik az NB III Keleti csoportjában szerepeltek és a 15. helyet szerezték meg. Július 17-én egy hetes edzőtáborba utazik a gárda Bükfürdőre. Nagy valószínűséggel ekkor már teljes lesz a keret. Július 20-án előkészületi mérkőzést játszanak a szlovén másodosztályban szereplő FC Lendvával, valószínűleg Zalaegerszegen. Július 20-án jönnek haza Tiszakécskére, de BudaPesten megállnak még, hogy a Budaörs ellen lejátsszák utolsó előkészületi mérkőzésüket. A bajnokság július 31-én, vasárnap kezdődik.