1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Három napos Alpár Feszt Lakiteleken a kempingben

Ez már a kilencedik alkalom, amikor megrendezik az Alpár Feszt-et. Az első hét alkalommal Tiszaalpáron, amiből a neve is ered, az utóbbi kettőt pedig Lakiteleken a kempingben.

 

– Azért költöztünk át Lakitelekre, mert Tiszaalpáron nem volt már olyan helyszín, ahol meg tudtuk volna valósítani az elképzeléseinket, mondja Sánta Zoltán főszervező, aki maga is több együttesben gitáron játszik. – A három napos fesztiválunk csütörtökön 14 órakor kezdődött, és éjfél után negyven perccel fejeződött be. Így lesz ez pénteken és szombaton is. Minden együttes negyven perc játékidőt kap, húsz percet pedig a beállásra. Aki ez idő alatt nem tud elkészülni, az saját programjából veszít. Ezt nagyon szigorúan vesszük, hogy ne legyen csúszás. A három nap alatt harminckét zenekar fog fellépni. A fesztivál a rock és a metál zenéből indult ki, de most már jó pár éve arra törekedtünk, hogy minden féle műfaj képviselői megmutassák magukat. A mostani fesztiválunkon lesz jazz zenekar a Landon, akik végzett jazz tanárok. Jumping Matt and his Combo együttesben, a világhírű szájharmónikás Pribojszki Mátyás játszik. A tiszakécskei MayFlay, a funky zene világába kalauzolja el az érdeklődőket, de természetesen a keményebb zenét képviselő együttesek is fellépnek. Műfajokba tehát nyitottabb a fesztivál.

A szervezők köréből is alakult egy zenekar, az IKK, melynek tagjai Bodor Ádám, Horváth Gábor és Juhász József, hozzájuk csatlakozott két testvér, Fekete Zsófia és Fekete Boglárka, mindannyian tiszaalpáriak. Sajnálatos módon két évvel ezelőtt, a járvány miatt nem tudták megtartani, a fesztivált, de az elmúlt évben is kevesebben voltak a szokottnál. Most a szervezők megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy sikeres és eredményes legyen a fesztivál. Ezúttal is lesznek kiegészítő programok. A Rock the Planet zenészek a bolygó védelemért nevezetű kampánnyal együttműködnek. Ők azok a zenészeket fogják össze, akik felhívják a figyelmet, hogy mennyire kellene vigyáznunk a környezetünkre. Ennek keretében szombat délelőtt szemétszedést szerveznek, de úgynevezett zöld játékokat, mint például sörösdoboz taposó verseny, időre szelektív hulladék válogatást is terveznek. Emellett lesz kvíz, de a teqball pályát is ki lehet próbálni.

– Az a tapasztalatunk, hogy akik idejönnek a fesztiválunkra, azok alapvetően környezet kímélő beállítottságúak. Ahogy növekedett a fesztivál és jöttek új érdeklődők, őket is be tudtuk ebbe vonni. Köszönjük a helyi önkormányzatnak a lehetőséget, hogy itt a kempingben rendezhetjük meg a fesztivált. Persze mindig vannak nehézségek, amivel nem számolunk, de eddig még ezeket sikerült kiküszöbölni, tette hozzá Sánta Zoltán.

Érdekessége a fesztiválnak az a török nyugdíjas, aki minden nyáron körbe motorozza, egy robogóval Európát úgy, hogy elindul Istanbulból, elmegy Németországba és több országba. Szereti az élő zenét, ő is játszik hangszeren és most úgy döntött, hogy végig nézi az Alpár Feszt-et. A szervezőkkel összeismerkedett, de azért a bérletét megváltotta, és élvezi az élő zenét.