1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

A vezetőedző elégedett az első felkészülési mérkőzés játékával

Lejátszotta a következő bajnokságra készülő Tiszakécskei LC első felkészülési mérkőzését. Az új érkező játékosok most mutatkoztak be először a nézők előtt.

 

Ki vannak éhezve a tiszakécskei szurkolók a focira, ugyanis viszonylag sokan nézték meg a csapatuk első felkészülési mérkőzését az NB III.-as Kelen SC ellen. A nagy meleg ellenére viszonylag jó játékot produkált mind a két csapat. Visinka Ede elképzelése az volt, hogy a két félidőt más, más összeállításban játssza le a csapat. Az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, és főleg a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk nem forogtak veszélyben. Tiszakécskei oldalról mindössze egy lövés csattant a kapufán. A második félidőben már mozgalmasabb volt a játék, és hét perccel a középkezdés után, egy kidolgozott akció végén, Winkler lövése zörgette meg a hálót 1–0. Jobbára a vendégek térfelén pattogott a labda és a hazaiak több helyzetet is kidolgoztak, de a befejezések nem úgy sikerültek, ahogyan azt a nézők várták. A Kelen SC komoly munkára kényszerítette a Tiszakécskét, és ennek is köszönhető az, hogy mindössze egy gól született. Ennek ellenére élvezetes, jó játékot produkált mind két csapat.

– A kéthetes kemény munka után meg akartuk nézni a csapatot éles meccsen is. Kellemetlen ellenfél volt a Kelen SC, de azt kaptam, amit vártam, mondta Visinka Ede vezetőedző. – Kicsit nehézkesen mozogtunk, még rozsdás a gépezet. Sok az új játékos, dolgoznunk kell azon, hogy összeszokjanak a többiekkel. Nem vagyok elégedetlen a mutatott játékkal, mert sok jó elemet mutattak a fiúk, főleg agresszivitásban, kezdeményező játékban. Ki kell javítani a hibákat, nem kerülhet az ellenfél a hátunk mögé, ezt le kell redukálnunk. A terhelés szempontjából azt kaptam, amire számítottam. A csapatunkhoz több új magas csatár is érkezett, de ez volt a célunk. Jó játékosokról van szó, velük többet tudunk variálni, kombinálni, de pihentetni is, velük bővült a választékunk. Így új játékelemeket vihetünk majd be a játékunkba. Bízom abban, hogy mindenki ki fogja használni a lehetőségét, tette hozzá a vezetőedző.

A találkozón nem lépett pályára Antal Botond, mert egy kicsi bokasérüléssel küszködik, de hamarosan folytatni tudja a munkát. Kalmár Ferencet szerdán műtötték, aki az első edzésen sérült meg, rá még több hét pihenő vár. Balajti Ádám is kisebb sérüléssel bajlódik, de néhány nap múlva ő is bekapcsolódik a munkába. Zádori Krisztián sem teljesen egészséges még, ő a rehabilitációját végzi. A következő felkészülési mérkőzést július 13-án 11 órakor játssza a Tiszakécskei LC, a szintén NB III.-as Bicske otthonában.

Az első félidő összeállítása: Baráth – Balázs, Végső, Máté, Farkas N., Erdei, Kiss N., Szekér, Gyurján, Zamostny, Gergely. A második félidő: Baráth – Oláh, Csáki, Kiprich, Farkas A., Pongrácz, Lovas A. (Lovas Zs.), Vachtler, Vólent, Horváth Z., Winkler.