1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Elismerte hibáját az egészségügyi szolgáltató

Több változat is terjeng az interneten azzal kapcsolatban, hogy nem volt megfelelő a hétvégi duatlon diákolimpia országos döntőjén az orvosi ellátás Lakiteleken. Talán az a legjobb, ha a főszervezőtől, Szentirmay Tamástól tudják meg azt, hogy mi is történt valójában.

Az Emergency Service Kft-vel kötött szerződést a Lakiteleki Triatlon és Szabadidősport Klub, mentő biztosítására. A szerződésben az szerepelt, hogy a mentő 2013. október 6-án 10.30 és 16.30 között álljon rendelkezésre. A verseny több mint tíz percet késett a megnyitó miatt. Ekkor derült ki, hogy a mentő még nem érkezett meg. A telefonon hívtam a kft-t, és elmondtam, hogy még nem érkezett meg a mentő. Közölték, hogy véletlenül elnézték az időpontot, azt hitték, hogy egy héttel később lesz. Hívták viszont a tiszakécskei orvosi ügyeletet, ahol ők látják el a feladatot. Ki is érkezett az ügyeletes orvos.

Egy kislány kerékpározás közben elesett, fájlalta a hátát. A rendezők behozták és szóltak a hangosbemondónak, hívjon orvost. Az éppen egy hámsérültet látott el, ezért nem tudott azonnal a kislány segítségére sietni. Így több perc is eltelt, míg a sérültet orvos láthatta. Közben a mentő is megérkezett és a doktornő javaslatára körházba szállították a kislányt. Vele együtt tartott egy kisfiú is, aki a csuklóján sérült meg. Délután is történ egy sérülés egy kislány porcleválást szenvedett. Már a nyáron is problémája volt a térdével, de azért elindult a versenyen. Őt is mentő vitte a kórházba. Apróbb hámsérülések még adódtak, de azokat a gyerekeket is ellátta az orvos. Mind a három gyereket kiengedték a kórházból. Az Emergency Service elismerte hibáját.

(Disclaimer: Szentirmay Tamás jelen újság, a L Cafe főszerkesztője.)