3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.03.18. hétfő, Sándor, Ede
  2. |
  3. 9 °C
  4. |

Távozniuk kellett a mozgáskorlátozottaknak volt irodájukból

El kellett hagynia korábbi irodáját a megyei mozgáskorlátozott egyesületnek, amit eddig ingyen használhattak. Most drága pénzért bérelnek egy épületet, a kevés pénzükből.

A Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Megyei Egyesületének Kecskeméten a Mária krt. 1. szám alatt volt az irodája. Hosszú éveken keresztül ott dolgoztak, ott adtak tanácsot tagjaiknak. Néhány napja azonban el kellett költözniük, nem maradhattak ott, pedig addig ingyen használhatták az épületet, csak a rezsit kellett fizetniük. Az egyesület elnöke, Hanó Mihály, aki Tiszaalpáron él, mondta el, hogy mi történt velük.

-Annak idején a Petőfi Népéhez fordult segítségért a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány. Azzal a címszóval készült cikk, hogy az alapítvány a helyét keresi. Annyira sikerült nekik megtalálni a helyüket, hogy nekünk kellett távozni, pedig 24 éve működünk, és a Mária krt. 1 szám alatt vagyunk, azóta is bejegyezve. Az egyik kecskeméti csoportunk engedte be az alapítványt az épületbe, mint ha az ő tagjaik lennének. Csak később derült ki, hogy nem csak a csoport tagjai vannak ott, hanem a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány is, de elfértünk. Úgy beszéltük meg, hogy a rezsi költségek egyharmadát ők fizetik. Az elmúlt év januárja óta nem fizettek rezsidíjat, ami 222 ezer forintot jelent. Arra hivatkoznak, hogy náluk télen nem volt olyan magas hőmérséklet és csak 73 ezer forintot ismernek el. Nem régen a város képviselő-testülete olyan határozatot hozott, hogy nekünk menni kell ebből az épületből. Hiába mentem utána egyeztető tárgyalásra, nem jártam eredménnyel, pedig a megbeszélésen jelen volt a város Vagyon- és Lakásgazdálkodási osztályvezetője, ügyintézője, valamint a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának az elnöke is. A mai napig nem értjük, hogy miért nekünk kellett távozni az épületből. Nagyon el vagyunk keseredve. Az utóbbi években gyarapodott az egyesület létszáma, jelenleg 1811 regisztrált tagunk van, Álmunkban sem gondoltuk azt, hogy ennyi év után nekünk onnan menni kell.

Az egyesület kénytelen volt helyet keresni magának. Találtak is a Bem utca 14 szám alatt egy olyan lakást, ahol a mozgáskorlátozottak tudnak közlekedni, de annak borzasztóan magas, százezer forint a havi bérleti díja. A tagdíjakból nem tudják sokáig finanszírozni, máshonnan pedig nincs bevételük. Megpróbálnak pályázatokat írni, és onnan pénzt szerezni. Az is problémát jelent az egyesületnél, hogy ha nem lesz pénz a számlájukon és mínuszban lesznek, akkor elvesztik a közhasznúságukat, és ez által a létük forog kockán.

Megkérdeztük dr. Mayer Endrét Vagyon- és Lakásgazdálkodási osztályvezetőt, hogy miért kellett a megyei egyesületnek távozni a Mária krt. 1 szám alatti épületből. Válaszában az osztályvezető leírta, hogy a város közgyűlése május 30-án úgy döntött, hogy Mária krt. 1. szám alatti ingatlant a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány számára szeptember 1-től ingyenesen használatba adja. A közgyűlés a döntésnél figyelembe vette, hogy az önkormányzat elsősorban városi szervezeteket akar támogatni. Az önkormányzat több alkalommal egyeztető megbeszélést szervezett az ingatlan használatával kapcsolatban az érintett szervezetek képviselőivel az álláspontok közelítése érdekében, amely az önkormányzaton kívül álló okok miatt nem vezetett eredményre.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának az elnökét is. Amint azt elmondta, volt arra lehetőség, hogy egyezkedjenek, sőt az önkormányzat korábban tett ajánlatát az alapítvány és a kecskeméti csoport is elfogadta, csak az egyesület támasztott feltételeket. Az önkormányzati döntést követően ők megtették az ajánlatukat a helyiség elosztásával kapcsolatban, de azt nem fogadta el az egyesület. Véleményük szerint több civilszervezet is szívesen igénybe venné az épületet, a kecskeméti csoport részére továbbra is biztosítják a használatot. Arra a kérdésre, hogy vannak-e rezsitartozásiak, igennel válaszolt, de mint mondta csak azért, mert az összegben nem tudtak megegyezni. Az általuk ajánlott pénzt bármikor a megyei egyesület részére átutalják.