A Lakiteleki Torna Egylet januárban megválasztott elnöksége úgy határozott, hogy kedvezményt biztosít mindazok részére, akik az éves tagdíjat előre, egy összegben befizetik.
![](/images3/hirdetes/dh2.gif)
Az egyesületnek tagja lehet mindenki, aki vállalja az alapszabályban foglaltakat. Kötelezettségének a tagdíj befizetésével eleget tesz. Ezen túl egyebek mellett választó és választható; rendezvényeken vehet részt, véleményezheti az egyesület szakmai munkáját és gazdálkodási tevékenységét; közgyűlés keretében részt vehet az egyesületi beszámolók értékelésére vonatkozó döntésekben.
A tavaszi szezont az ifjúsági és a felnőtt csapat kezdi. És miután a pálya karbantartási munkák miatt korábban sorozatban, idegenben játszottak, március elsejétől öt egymás utáni mérkőzés hazai rendezésű lesz. Ezekre a tagsági igazolványok már belépőként, bérletként szolgálnak.
A tagsági/bérlet igazolványok iránti igényt az egyesület bármely elnökségi tagjánál kezdeményezni lehet.