1. 2024.04.25. csütörtök, Márk
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Az alföldi borász húsz éve Tokaj hegyalján dolgozik

Kunságból a Hegyaljára. Ezzel a címmel hirdette meg a Magyar Borok Katedrálisa a borbemutatóját. Akik részt vettek rajta, azok nem csalódtak, mert nem mindennapi élményben volt részük, amit Zöldi-Kovács Árpád tartott a Hungarikum Liget Borkatedrálisában.

 

A fiatal borász Nyárlőrincről származik, a Kunsági borvidékről került a Tokaji borvidékre, húsz évvel ezelőtt. Kezdetben a Béres Szőlőbirtok és Borászatnál tevékenykedett, majd több, mint tíz éve már az erdőbényei Préselő Borház borásza lett. Zöldi-Kovács Árpád nem csak bemutatta az Erdőbényén készült borait, hanem sok új információval is szolgált a borbemutatón részt vevőknek. A borász nem fukarkodott a beszéddel és sok olyan dolgot mesélt el, ami vele történt az elmúlt húsz év alatt Tokaj hegyalján. Arról is számot adott, hogyan készítik Erdőbényén a borokat, hiszen ott mások az adottságok, sok esetben egészen más technológiát alkalmaznak, mint itt az Alföldön.

Több, mint negyvenen váltották meg belépőjüket, hogy megismerjék Árpádot, és az általa készített borokat. Az est során kóstoltak furmintot, több évjáratot is, sárga muskotályt, furmint-hárslevelű cuvet, egy, a Tokaji borvidéken ritkaság számba menő rozét, etudet, és természetesen aszút is.

A kékszőlő nem ismeretlen Tokaj környékén, de csak kevés terület van belőle. Ezzel kapcsolatban egy érdekességet is elmesélt a Nyárlőrincről származó szakember. A Préselő Borház úgy jutott először kékszőlőhöz, hogy egy idősebb gazdának metszés után, megvásárolták a szőlőjét, amiben két sor cabernet sauvignon is volt. Ez azonban csak akkor derült ki, mikor már a leveleken látszott, hogy nem fehér szőlőről van szó. A gazda azért nem szólt, mert félt attól, ha elmondja, akkor nem veszik meg tőle a területet. Ezt követően több gazdától is vásároltak kékszőlőt, amiből házasított rozét készítenek. Zöldi-Kovács Árpád szerint ezek a borok több évig is megőrzik frissességüket.

Az erdőbényei szakember részletesen elmondta az eszencia, az aszú, a szamorodni, a máslás készítésének a módját. Megemlítette azt is, hogy az aszú szemeket nők szedik, és naponta nyolc, kilenc kilót tudnak leszedni. Arról is beszélt, hogy egy idő óta már nem jelölik a palackokon azt, hogy hány puttonyos, csak azt tüntetik fel, hogy tokaji aszú. Véleménye szerint ezek a borok akár száz, vagy százhúsz évig is megőrzik eredeti ízüket. Ez pedig a benne lévő savnak, cukornak és alkoholnak köszönhető.

A kóstolón lévők természetesen kérdezhettek is a borásztól, aki őszintén válaszolt minden feltett kérdésre. A bemutató végén mindenki visszakóstolhatott még abból a fajtából, ami neki a legjobban ízlett, és vásárolhatott is palackos borokat. Erdőbényén ugyanis csak palackos borokat forgalmaznak. Zöldi-Kovács Árpád borbemutatóját tapssal köszönték meg a jelenlévők.