1. 2024.05.28. kedd, Emil, Csanád
  2. |
  3. 25 °C
  4. |

A Csillagfény Produkció, Két férfi című vígjátéka Lakiteleken

A Tőserdei Kultúrközpont színpadán lépett fel a Csillagfény Produkció, az elmúlt héten szombaton. Azon a napon kétszer is előadták a darabukat, mindkettő esetben szinte telt ház volt. Hangos nevetések, kuncogások jellemezték, a közel kettő órás sziporkázó vígjátékot.

 

A két férfit, Kevint és Albertet elképesztően szórakoztató módon alakította Domokos Ádám és Türei Márk. Alakításukkal, mint mellékszereplők Váry Károly (Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje) és Bartus Dóra (a darab rendezője) is emelték az előadás színvonalát. Türei Márk egyben a társulat igazgatója. Álláspontja szerint mindig nagy öröm Lakiteleken játszani, hangulatos az előadóterem és kiváló a közönség. A Két férfi című alkotásnak a főszereplője mellett az írója is, amelyet 2022-ben alkotott.

Együttműködést láthattak az eseményen megjelentek, hiszen a Momentán Musical Csoport nevű társulattal együtt valósulhatott meg az előadás. Domokos Ádám főszereplő (Kevin) hozzáfűzte, hogy jelenleg színész hallgató és kiváló lehetőség számára élesben gyakorolni, egyre több tapasztalatot szerezni a hivatásához. Bartus Dóra rendező és mellékszereplő elmondta, hogy a covid-járvány okán nehéz időszakon vannak túl, azonban a tavalyi évben ismét beindult a szekér. Folyamatosan járják az országot, sőt határon kívül Felvidéken is tartottak előadást.

A Tőserdei Kultúrközpont részéről Honti Dorka szervezőt kérdeztük.

- Mióta vannak előadások a Tőserdei Kultúrközpontban?

- Szigorúan véve, a színházi előadások, időben megelőzik a Tőserdei Kultúrközpontot. Talán a TKK lánykori nevéhez és időszakához, azon belül is a Pálinkaházi Esték - Rendezett szavak előadás sorozathoz, illetve az évről-évre megrendezett Tiszavilág Napok rendezvényhez kellene visszakanyarodnunk, ha az első színházi előadásokat, szabadtéri vásári komédiákat szeretnénk felidézni. - Hogyan ismerted meg a Csillagfény Produkció társulatot? Szervezőként miért őket hívtad meg Lakitelekre?

- Konkrétan a Csillagfény Produkcióval, illetve Türei Márkkal is régire nyúl vissza a kapcsolatunk, hiszen évekkel ezelőtt édesapám hívta meg őket ide először fellépni, így kezdődött közöttünk, egy igen sokrétű együttműködés. Elmondható, hogy a társulat különböző felállásokban azóta is visszatérő fellépő a Kultúrközpont különböző szegleteiben. Az, hogy az április 13-i dupla előadással már az ötödik, szinte telt házas kamaraszínházi előadást tudhatjuk magunk mögött, számomra is meglepő, persze abszolút pozitív értelemben. A februári alkalom meghirdetésekor - őszintén megvallom - picit szkeptikusan vártuk, vajon lesz-e érdeklődő, aki felfigyel az eldugott helyszín csendes kis eseményére. Nagy meglepetésünkre három nap alatt elkelt az összes jegy. Így egyértelművé vált, hogy az előadás ismétlésére is van igény. A következő dupla előadás is hasonló sikerrel zárult, így a társulat azzal állt elő, hogy szívesen elhoznák egy másik vígjátékukat, a Két férfi című darabot is. El sem tudom mondani, mennyire örültünk az ismételt nagy érdeklődésnek, ami az újabb előadásukat kísérte.

- A jövőben várható e hasonló rendezvény a Tőserdei Kultúrközpontban? Amennyiben igen, kérlek mesélj róla.

– A Csillagfény Produkció társulatával, egyeztetés alatt áll a következő alkalom pontos időpontja. Ami biztos, hogy aki az előző alkalmakról lemaradt, esetleg szeretné még egyszer megtekinteni a Két férfi című előadást, annak májusban ismételten lehetősége nyílik majd rá. Ezenkívül - nem tudom, mennyire árulok el ezzel titkot - az utolsó simításokat végzik egy nagyon izgalmasnak ígérkező krimin, szeretnénk, ha ezt is elhoznák a TKK-ba. A Csillagfény Produkció előadásai mellett is vannak terveink. Tulajdonképpen maga a HarminczHázas Pálinkaváros is egy egyedi, óriási volumenű színházi díszlet, amely az 1930-as évek vidéki kisvárosainak világát idézi meg. Aki járt már az épületben, ismeri azt a valóságos illúziót, vagy talán inkább illuzórikus valóságot, amelybe saját maga is szereplőként csöppen bele, végig járva Pálinka Patika Város főutcáját, boltjait, vendéglátóhelyeit. Láthatja, tapinthatja, szagolhatja, hallgathatja az életre hívott városkát, vagyis minden érzékszervével beleélheti magát ennek az időszaknak a mai kor embere számára ideális vetületébe. A helyszín azonban Szabados Zoltán interaktív előadásával kel igazán életre. Előzetes bejelentkezéssel bárki igénybe veheti ezt a „mobil színdarabot”, tíz főtől szoktunk csoportokat fogadni. Viszont májusban szeretnénk akár több alkalmat is meghirdetni, amikor előadás szerűen, minden érdeklődő számára, megelevenedhet ez a hatalmas díszlet. A részletekkel hamarosan jelentkezünk, érdemes követni eseményeinket a Tőserdei Kultúrközpont - TKK facebook oldalán és honlapján is.