1. 2024.05.28. kedd, Emil, Csanád
  2. |
  3. 25 °C
  4. |

Büntetést kaptak a fához kikötött csónakok tulajdonosai

Olyan történt Tiszaalpáron, amire még legöregebb horgászok sem emlékeznek. Megbüntették azokat a csónakkal rendelkező pecásokat, akiknek névtábla volt a csónakján, és azt élőfához kötötték ki.

 

Felháborodott horgászok keresték meg lapunkat azzal, hogy a vízi rendőrség megbüntette őket huszonhatezer forintra, mert a csónakjukat élőfához kötötték ki az Alpári Holt-Tiszánál. Amint azt elmondták, ilyenre még nem volt példa. A nyár és fűzfákat, amelyek a Holt-Tisza partján állnak, apáik, nagyapáik ültették, némelyik már a száz évet is meghaladja. Sajnos olyan is van amelyik már teljesen kiszáradt, de még nem vágták ki, bármikor beledőlhet a vízbe, maga alá temetve több csónakot is, mint erre van is példa.

A horgászati törvény szerint, aki csónakokat tart (nem csak a Holt-Tiszánál), annak névtáblán kell feltüntetni azt, hogy ki a tulajdonosa, és hol lakik. A horgászok egy része ezt meg is tette, de most éppen őket büntették meg. A vízi rendészet ugyanis ellenőrzést tartott a parton, és azokat a személyeket, akik betartották azt a szabályt, hogy névtáblát helyeznek el a csónakjukon, megbüntették. Papp József gyermek kora óta horgászik a holtágon.

– Ezeknek a fáknak négy-öt centis kérgük van, mondja. – Ha ahhoz kikötnek egy 150-200 kilós csónakot, az körülbelül annyit jelent, mintha egy pad lábához oda láncolnának egy egeret. Engem azért büntettek meg, mert előző este horgászni voltam és nem akartam már a vaskarómhoz kötni, így ahol megálltam, ahhoz a fához kötöttem ki. Szerencsétlenségemre másnap ellenőrzést tartottak a rendőrök és szabálytalannak minősítették a csónak fához való kikötését. Kifizetem a szabálysértést, nem arról van szó, de miért nem tudták előtte felhívni a figyelmünket, hogy ez nem lehetséges. Eddig még itt Tiszaalpáron soha senkit sem büntettek megy ilyen célból, pedig háromszáz körüli csónak van a Holt-Tisza partján. Azoknak a nagy része fához volt és van kikötve. Akik vaskaróhoz kötötték ki, azoknak az árvíz alkalmával elsüllyedt. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy feljebb kötöm a ladikot, ha jön az árvíz. Más az, ha valaki az élőfába ver bele egy cöveket, amin van egy karika és ahhoz láncolja hozzá. Az már természetkárosítás.

A horgászok kifogásolják azt is, hogy a húsz évvel ezelőtt általuk ültetett fűzfákat a hódok kidöntik. Azt nem a rendőrök védték meg, hogy ekkorára megnőtt, hanem a horgászok, mondják.

– Azért nem száradnak ki a fák, mert lánccal körbe voltak, vannak véve. Ezt már Kiss Lajos mondja. – Nekem az volt a szerencsém, azért nem kaptam bírságot, mert padhoz kötöttem ki a csónakot. Csak azokat büntették meg, akiknek névtáblájuk volt. Az ugyanis előírás, hogy minden vízi járművet névtáblával, címmel, azonosítójellel el kell látni. Az nem érdekelte a rendőröket, hogy mennyi nincs felcímkézte. A természetvédelmi őr sem szólt érte még sohasem, hogy ne kössük fához a csónakokat. Ha a rendőrök betartják a Szolgálunk és Védünk elvet, akkor ki kellett volna küldeni valamilyen figyelmeztetést, hogy ez tilos, és nem elsőre megbüntetni. A hódokra az elmúlt évben kaptunk kilövési engedélyt. Most az árvíz miatt elhúzódtak, de azért nagy kárt okoznak így is. A holtág az Alpári Tisza Horgász Egyesület kezelésében van. Mi horgászok eddig is azon voltunk, hogy minél jobban rendben legyen a part. Nem célunk az, hogy a fák károsodjanak. Ami önkormányzati terület, ott rend is van, ami a természetvédőkhöz tartozik, ott nem lehet a parton elmenni, közlekedni nem lehet rajta. Erre azt mondták, hogy annak olyannak is kell lenni.

– Sok fa bedőlt a vízbe, és amikor árvíz van, akkor kihozza a partra, rengeteg az uszadék. A Szikrai Holt-Tiszánál is fához vannak kikötve a csónakok, ott még sem büntettek. Van olyan is, hogy a fát korábban dróttal körbevették, hogy a hód ne rágja meg, de a drót már belenőtt a fába. Olyan is volt, hogy akkor vették körbe a fát dróttal, amikor már megrágta a hód, teszi hozzá Kiss Lajos.

A horgászokkal végig jártuk a partot és láttunk hódok által kidöntött fát, de olyat is tapasztaltunk, amikor a fa rádőlt a csónakokra, ami által alkalmatlanná váltak további használatra.

A vízi közlekedési szabályok megsértése miatt büntették meg a horgászokat, áll abban a levélben, amit valamennyien megkaptak. Az indoklásban az szerepel, hogy Tisza Vízrendészeti Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Vízrendészeti Rendőrőrs által tett feljelentés szerint megállapítást nyert, hogy a horgászok a Holt-Tisza partján lévő csónakjukat a parton álló fához kötötték. Ezzel szabályértést követtek el, mert figyelmen kívül hagyták a vízi közlekedés rendjéről szóló 57/2011 NFM rendelet első rész 704 cikk harmadik pontjának foglaltakat, mely szerint kikötéshez, vagy zátonyról leszabadításra tilos élőfát, mellvédet oszlopot, kilométerkövet, fémlépcsőt vagy korlátot használni. Aki a fenti szabálysértést megvalósítja, az a vízi közlekedési szabályok megsértése szabálysértést követi el.

A természetvédelmi törvény pedig úgy fogalmaz, hogy tilos a védett növényfajok egyedeinek veszélyeztetése, engedély nélküli elpusztítása, károsítása, élőhelyeinek veszélyeztetése, károsítása.

A horgászok kérdését, mi szerint nem lehetett volna először figyelmeztetni a csónak tulajdonosokat arról, hogy szabálytalan élő fához kikötni a csónakot, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól azt a választ kaptuk, hogy a bírság kiszabása a hatályos jogszabályok alapján történt.