1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Tálentumka és óvodai családi nap Lakiteleken

Lakiteleken ötödik alkalommal rendezték meg a Talentumka Tehetségnapot óvodások részére. Ebben az esztendőben rendhagyó módon a családi nappal kapcsolták össze. A Lakiteleki Közösségi Tér előtti parkban, szinte községi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát.

 

Aszódiné Magyar Beáta az óvoda főigazgatója köszöntötte a nagyszámú vendégsereget. A ligetben felállított nagyszínpadon mutatkoztak be az óvodai csoportok színes, vidám műsoraikkal. A nyolc óvodai csoport mellett fellépett a Perdülj-Fordulj néptánc, illetve a Törperős mozgásos tehetségműhely, míg a többi tehetségműhely kiállítás formájában mutatkozott be a Közösségi Tér aulájában.

Minden óvodai csoportnak a bográcsában, finomabbnál finomabb ételek főttek. A szakértő zsűri idén osztott első díjat ítélt oda a Napsugár csoport lencsegulyásának és a Vackor csoport babgulyásának. Haraszlin János már második esztendőben vihette haza a trófeát, míg Oláhné Klárika első győzelmét aratta.

A Masokó zenekar Fehérváry Lilla énekhangjával szórakoztatta a közönséget. A támogatói jegyek vásárlói között pedig sok kisorsolt ajándékcsomag talált gazdára. Volt még lovaskocsizás, arcfestés, és természetesen ugrálóvár is. Kiválóan szervezett, tartalmas nap valósult meg gyermekeknek, családoknak, amely jótékonysági céllal még nemesebbé tette a rendezvényt. A nap bevétele a Lakiteleki Óvodáért Alapítvány számláját gyarapítja.