1. 2024.06.13. csütörtök, Antal, Anett
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Kilenc gólos összecsapás a Lakitelek-Solt mérkőzésen

A Lakiteleki TE utolsó hazai mérkőzését játszotta a vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában. A már bajnok Solti FC ellen, nem könnyű mérkőzésen, a csapatok kilenc gólt szereztek.

 

A találkozó hosszú labdajáratásokkal kezdődött. A játékosok keresték a lehetőségeket a gólszerzésre, de a találkozó elején, a kapusok jó teljesítményének köszönhetően, a feszített tempó ellenére sem találtak egymáson fogást. Magyar Péternek több lehetősége is volt, a 8. és a 13. percben is, de nem sikerült gólra váltani a helyzeteit.

A 23. perctől érkezett a hidegzuhany a lakitelekieknek, mivel hat percen belül három gólt is szerzett a már bajnok Solt. Két alkalommal Bíró Dániel, a 23. és a 28. percben, egyszer pedig Tóth Márkó a 29-ben talált a hazaiak kapujába, és ezzel három gólos előnyt szerzett a vendégcsapat. Mindhárom gólt kiváló passzjáték előzte meg a soltiak részéről. Rövid időn belül Vörös Attila védői teljesítményének köszönhetően, nem sikerült újabb találatot szerezni a Soltnak, mert blokkolni tudta a támadó lövését. Mindezek után Győri Sándor egy labdaszerzését követően, majd a solti kapus mellett elhúzva, szépíteni tudott a 37. percben. 1-3-as eredménnyel mehettek félidőre a csapatok.

A második félidő egy solti találattal kezdődött az 53. percben, Fridrich Dávidnak köszönhetően. A lakiteleki játékosok három gólos hátrányból, nem feladva a mérkőzést, nagy lendülettel vetették magukat bele a hátra lévő játékidőbe. Az 59. percben Illés Kristóf gólpasszát követően Anka Gyula Benedek megszerezte a szezonbeli hatodik gólját 2-3. A 65. percben Illés Kristóf, nagyjából harminc méterről, jól eltalált lövéssel 3-4-re szépítette az eredményt. Kettő percre rá, Magyar Péter bevette a vendégcsapat hálóját, így nyolc perc leforgása alatt, a hazai együttes kiegyenlített. Amikor már a lakitekei szurkolók tűzben égtek, kettő perccel a kiegyenlítés követően, a Solt ismét megszerezte a vezetést, és 4-5-re alakította az eredményt. Fordulattokkal teljes, unalmasnak egyáltalán nem mondható mérkőzést játszottak egymással a csapatok.

Lakiteleki TE-Solt FC 4-5 (1-3)

Lakitelek, vezette: Krepsz László (Borbényi Miklós Bence, Dienes Róbert)

Lakitelek:Benkó - Kotvics (Anka 46.), Illés (Kovács L. 65.), Magyar D. Tamásy K., Vörös, Szólát, Tamásy R. (Tombácz 46.), Magyar P., Győri, Kakó Cs. Vezetőedző: Kemenes György.

Solt: Hodula - Fehér, Szalánczi, Heftner (Nits 46.), Fridrich, Tóth M., Hakstol (Szili 46.), Madár, Pribék, Biró (Kuti 60.) Kis Cs. Technikai vezető: Lázár Norbert.

Gólszerző: Győri 37., Anka 59., Illés 65., Magyar P. 67., illetve Bíró 23. 28., Tóth M. 29, Fridrich 53., Pribék 69. Sárga lap: Kovács L. 79., illetve Kis Cs. 76.