3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.10.16. kedd, Gál
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Negyvenöt év után elbúcsúzott a Dokk együttes

Negyvenöt év muzsikálás után abbahagyja a zenélést a Dokk együttes. a népszerű kecskeméti zenekar tegnap este a város főterén két órás koncertet adott.

 

A főtér szinte zsúfolásig megtelt, főleg azok voltak kíváncsiak a koncertre, akik az együttes tagjaival egy korúak, de akadtak fiatalok is. Jöttek Nyárlőrincről is jó páran, mert az együttes két frontembere a zenekarvezető, dobos Kiss Imre és a balkezes szólógitáros Marsa József is a településről származik. Rajtuk kívül még Puliusz Tibor szólógitározott, Vincze István és Márkli Péter szintetizátoron játszott, Papesch László és Monori János énekelt, Varga Sándor és Góbi Sándor fúvós hangszeren játszott, Laczi Béla és Papp Ferenc basszusgitározott. Így volt teljes a csapat, Főleg a 70-es és 80-as évek feldolgozásaiból válogattak. Olyan nagynevű, kemény rock zenét játszó zenekar dalait adták elő, mint a Free, Pink Floyd, Steppenwolf, vagy Uriah Heep. A két óra elteltével a közönség felállva, nagy tapssal köszönte meg a búcsú koncert zenéjét.